Mi történik a pszichiátriára való befekvés alatt?
Én is feküdtem bent. Minden nővér nagyon kedves volt, és az ott lévők (betegek) alapvetően közvetlenebbnek tűntek, mint az utca embere. A dohányzóban például több élettörténetet is volt alkalmam spontán meghallgatni, és hát összességében elgondolkodtató hely.
Nyilván számos negatívumot is megtapasztaltam, de az egész nem tartott túl sokáig. Nagyon haza szerettem volna már jönni, és csak a gyógyszerek rendezését vártuk meg, aztán már el is engedtek. :)
Amit a leginkább értékelni tudtam, az a kedves és szeretetteljes bánásmód. Nincs rá szó, hogy mennyire segítőkészek az ott dolgozók - legalábbis azon a helyen, ahol én voltam.
Ami pedig a legrosszabb volt, az néhány más beteg látványa/társasága. Ez eléggé megviselt, és jobb is, hogy mihamarabb hazajöhettem. Nem féltem senkitől, csak inkább megrendített, hogy milyen borzalmas állapotokba kerülhet az ember.
Illetve kicsit furcsának találtam, hogy a gyógyszerekről semmit sem mondtak. Nem mondhatták meg a nővérek, mit kell bevennem, és ugye nem olvastam betegtájékoztatót... de felvételkor gyógyszer allergiára rákérdeznek azért, szóval nem olyan aggasztó, csak inkább érdekes előírás.
Hát összességében különös volt. Sosem voltak azelőtt hasonló tapasztalataim. Általában rosszabbul voltam ott, mint ahogyan alapvetően lenni szoktam. Egy darabig hazaérve sem találtam a helyem, de lassan-lassan rendbe jövök. Ha pedig javasolják, vagy kellene, most már könnyebben visszamennék, mert tudom, milyen, és most már tudatosan ignorálnám azokat a dolgokat, amiken elsőre kiakadtam.
Ne menjen oda senki, hacsak nem muszáj. Meg lehet szokni - mint sok minden mást is -, de kollektíve az egész hely nem járul hozzá az elvesztett lelki egyensúly visszaszerzéséhez (nálam ez a dolog summázata). Erre a pszichoterápia (lehet!) a megoldás, már akinél.
Meg hát sok más út van. Van, akinél a vallás válik be, vagy természetes készítmények. Én egyelőre semmi mellett nem tudtam magam elkötelezni. Most gyógyszereket szedek, és remélem igaz, hogy nem fogok hozzászokni. (Nekem ezt mondták válaszként az aggodalmaimra.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!