Meddig "emlékezik" az agy? Meddig fogok félni ettől?
Lassan egy éve egy fájdalomcsillapítóról való leszokás miatt elvonási tüneteim lettek. Nem aludtam kb. egy hónapig csak kb. 2-3 órát azt keservesen, és volt pánikroham is kettő. Ahogy múlt az idő, múltak a tüntetek is, szépen visszaállt minden a régi kerékvágásban. Ám azóta minden este lefekvésnél eszembe jut, hogy remélem el tudok aludni. Eddig mindig elbírtam, de a félelemem megmaradt benne. Tegnap este azonban enyhe pánikot produkáltam. Először elaludtam, majd felébredtem lekapcsolni a tv-t. Már este éreztem,hogy fent van a pulzusom,vert nagyon a szívem. Nem bírtam elaludni, és megint elkezdtem agyalni,hogy anno is így volt, vert a szívem, elöntött a meleg, leizzadtam. Persze próbáltam én magam megnyugtatni, elterelni a gondolataim, de olyan mély nyomott hagyott bennem az a másfél hónap, hogy megijedtem, bepánikoltam. Végül felkeltettem szegény férjem, bevettem egy 0,25-ös Frontint és végül fél 3 körül visszaaludtam, reggeli. Ma jól vagyok, csak nem értem!
Az ember tud magának pánikrohamot csinálni? Mit csináljak,hogy ne ijedjek meg rögtön, ha valamiért nem megy ez elalvás!
köszi
Köszi!
Hát ez úgy volt, hogy sokáig szedtem egy viszonylag nagy dózisban egy olyan fájdalomcsillapítót, amely tartalmaz az antidepresszánshoz hasonló anyagokat! Amikor ezt abbahagytam (megszűnt a fájdalom forrása) akkor jöttek a tünetek! Először csak nem bírtam aludni. Alig aludtam 2-3 órákat éjjelente. Nyilván az 5. éjszaka már eleve ráparáztam,hogy megint nem fogok tudni aludni, és már ezért is nem aludtam. Aztán egyik reggel gyomorideg jelentkezett. De csak úgy magától! Volt két pánikrohamom is. A dokik mondtak mindent, nem tudták mi a baj. Végül is találtam egy jó orvost, aki mondta,hogy ezek a gyógyszer miatti elvonási tünetek és hogy nem szabad volna így abbahagyni. Szépen csökkenteni kellett volna az adagot! Ő javasolta,hogy ha rosszul vagyok vegyek be 0,25-ös Frontint, az csillapítja a tüneteket. És valóban el is múltak. Ez volt kb. két hónap! Soha nem voltam szorongó, depresszív típus, ezért is nem értettük a férjemmel,hogy miért tört rám hirtelen. De végül is meg lett az oka.
Csak azóta ha nem tudok rögtön elaludni valami miatt, akkor rögtön eszembe jutnak a tavalyi dolgok, és megijedek,hogy nem bírok majd elaludni. De eddig nyilván mindig elbírtam. Tegnapelőtt volt az,hogy annyira megijedtem,hogy nem bírok elaludni, hogy úgy felidegeltem magam,hogy remegtem. Akkor vettem be még a kimaradt Frontinból. Tegnap éjjel már jobb volt. Igaz nem aludtam jól, de legalább aludtam. Felébredtem ugyan az éjjel, de most nem dobogósodott be szívem és kb. fél óra alatt visszaaludtam. Csak nem tudtuk eldönteni,hogy magamnak csinálom-e a pánikot, vagy tényleg az van. Annyira szeretném kitörölni a tavalyi dolgokat. Előtte ugye sosem ijedtem meg, ha valamiért nehezebben aludtam el. Tudtam, hogy egyszer úgy is el fogok. Azóta parázok rá, amióta történt az eset!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!