Mit tegyek ebben a helyzetben?

Szóval van egy betegségem - vagyis nem tudják, mi a bajom, mert minden teszt konkrét betegségekre eddig negatív, csak a tüneteket igazolták, hogy valós az, amit érdek - kihat az életemre. A problémámat az orvosok évekig pszichésnek gondolták, az idei évig, amikor elkezdtek igazolódni a dolgok, mert határozottabban állítottam az igazam. (A betegségről nem szeretnék beszélni.). A problémám az, hogy nyílván emiatt nem érzem jól magam, csalódtam az egészségügyben, az orvosokban stb. Megvisel, mert emiatt a munkám is kétséges, magánéletem pedig kevés volt az utóbbi években a tüneteim miatt. A helyzetemet viszont a családom nehezen viseli. Konkrétan az anyám, aki azóta mióta vehemensebb lettem, és igazam lett, hogy nem beképzelem, lelkileg 0 lett. Én évek alatt már megszoktam a szar állapotom, de vannak periódusok, amikor mentálisan jobban megvisel. Szeretnék panaszkodni, kimondani, hogy szar napom volt, hogy szarul érzem magam. De nem lehet, mert azóta mióta keresik a bajom, ő sík ideg. Nem alszik, nyugtatón él, és csak azt várja mikor mondom már, hogy jobban vagyok, amit nem tudok mondani, mert ez nem igaz. (Vagyis, kénytelen vagyok mondani, mert egyszerűen nem bírom nézni, ahogy jelenben van.) A házi orvosom is mondta, hogy szarul van, és elmondta, hogy miattam, amit nem érzek fairnek, hogy ezt így a pofámba nyomják, mert nem tehetek az állapotomról. Az egészségügy tehet, hogy évekig hülyének néztek. De úgy érzem már nem tudom magam megjátszani, nem tudok az állapotomhoz jó képet vágni. De úgy érzem mindenki ezt közvetíti felém, meg, hogy mondjam már azt, hogy javulok. (De feltenném a kérdést, hogy?! Amikor azt se tudják még mi a baj?!). Én értem, hogy mentálisan egy szülőt ez megvisel, de úgy érzem, hogy jelen állapotomban is tőlem várják a megoldást.

Elnézést a katyvaszért, csak frsztráló, hogy miattam szenved, és úgy érzem most stabilitásra lenne szükségem, és nem arra, hogy megjátszam magam.