Önbizalomhiánynak számít ez?

Önbizalomról általában valamilyen "teljesítményhelyzet" kapcsán szoktuk emlegetni. Van valamilyen szituáció/akadály/nehézség/kihívás/elvárás, ami elénk tárul - az önbizalom pedig azt jelenti, mennyire vagyunk képesek hinni abban, hogy ezt meg tudjuk ugrani, meg tudjuk oldani?

Ezt sokszor elfelejtjük, hogy nem lehet elvonatkoztatni e külső aspektustól.

Ha Einsteint az fizikáról kérdezik, minden bizonnyal nagy önbizalma lesz. Viszont ha 100 méteres síkfutásban kell megmérkőznie, nyilván nem lesz túl nagy neki.

Akkor ő most önbizalomteli, vagy sem?

A válasz: attól függ.

Amikor leválasztjuk a külső aspektust, akkor már inkább önértékelésről beszélünk, nem pedig önbizalomról. És ezen belül az önelfogadás még a kérdés.

Ergo, ha a buta, gyenge, csúnya ember butának, gyengének, csúnyának látja magát, akkor az lehet reális, de ha erre épül az énképe, akkor szorongó lesz.

Ha pedig olyan helyzetbe kerül, ahol az eszét, az erejét, netán az esztétikáját kellene mozgósítania, akkor nem lesz túl sok önbizalma.

De ettől még lehet egy csomó érték benne, amit ha meglát és becsül (esetleg használ), akkor meg nem lesz gond.

Pl. lehet rendkívül empatikus, esetleg nagydumás, szórakoztató, lehet valami kétkezi dologban ügyes, stb. Ilyen körülmények közt, amikor erre van szükség, meg nagy lesz az önbizalma.

Olyan, hogy "buta, gyenge, csúnya ember" nem létezik, aki ezt hiszi magáról, annak tényleg önbizalomhiánya van.

Elöször is buta ember nincs, csak képzetlen, tanulj, olvass különbözö témákról minél többet, és megszünik a butaság.

A gyenge: nem tudom, milyen értelemben tartod annak magad, de akár mentálisan, akár fizikailag, egyszerüen el kell kezdeni fejleszeni magad és erössé válsz.

A csúnya meg igen relatív, minden embernek más-más tetszik, emellett olyan ember nincs, aki annyira csúnya, hogy ez elriasztaná az embereket, megfelelö jellemmel, viselkedéssel rövid idö múlva észre sem veszik.