Hogyan ne érezzem magam így értéktelennek? Miért történik ez így?

Bocsánat a kérdés "rinyálós" felhangjáért, csak nagyon bánt, és nem tudom máshová leírni, mert nincs senki aki meghallgatna.

Szóval, ma volt fizetésnap nálunk. Vagyok én irodista, "szakmabeli" ember. Alul vagyok fizetve, aminek nem örülök, de elfogadtam. Viszont ma valahogy kiderült, hogy a fizikai dolgozó kollégáim (nem, nem szakik, hanem sima munkások, akikkel ráadásul sok baj van, gyakran megbuknak a szondán, kamubetegségekkel vannak el 1-1 napot, suttyóskodnak, a főnök se bírja őket) kétszer-háromszor annyit keresnek, mint én.

Ezt mióta tudom, elfog az értéktelenség érzése, és a harag a főnökeim irányába, hogy engem egy kizsigerelt, jelentéktelen rabszolgának kezelnek. A fizetésem olyan szinten röhejesen kevés, hogy gyakorlatilag minimálbér. Nem értem, hogy miért, amikor amit csinálok az szerintem többet kellene, hogy érjen és maga cég is ilyen milliókkal (tízmilliókkal) dobálózik, nem értem, hogy miért én vagyok megint a kizsigerelt rabszolga, aki a létező legkevesebb fizetést kapja.

Anno még arról volt szó, hogy 3 hónap után majd lesz emelés. Most vagyok bent a 8.hónapja és szóba se került soha. Néha utalok rá, de meg se hallják. De ma a munkások százezres nagyságrenddel nagyobb fizetéséről volt szó simán. Egyszerűen nem értem. Most már elkezdtem rosszabbul végezni a munkámat, mert gyűlölöm ezt az egészet így (még ha a munkások szakik lennének, vagy valami pedáns-kitűnő szinten dolgoznának, de nem. 8 általánosuk van, írni-olvasni alig tudnak, sok a probléma a viselkedésükkel, főnöki leszidást kaptak írásban a múltkor pl.)

Én hogy érezzem magam így embernek, hogy még hozzájuk képest is súlyosan alul vagyok fizetve és nem érzem, hogy ennek lenne oka. Megint olyan, mintha csak azért volna, mert én értéktelen vagyok, amit én csinálok, az nem számít, én vagyok a csendes rabszolga, aki úgysem lázad fel (az a baj, hogy de, felfogok és a létező legrosszabb módon). Az előző munkahelyeimen és kb. ez történt, az előző munkáltatómat (az nagy cég volt) ott loptam meg ahol tudtam, mert "ha nem fizettek eleget, akkor majd megoldom magamnak". Csak ez annyira rossz így. Nyomorgok, és ebből nincs kiút.

És nem értem mitől jobbak ők tőlem, mitől vagyok én rosszabb? Olyan röhejes a fizetés, hogy rossz még rágondolni is. Egy ideje már sejtettem, hogy ez van, és kb. másfél hónapja fel is lázadtam, ami azt jelenti, hogy már nem érdekel ez az egész, nem töröm magam, "ha a bér minimál, akkor a teljesítmény is". Úgy érzem, megaláznak és nem tartanak egyenrangúnak másokkal.

3 megoldást látok:

1.Egyszerűen felakasztom magam. Ez most túlzásnak tűnik, de megfordult a fejemben, hogy egyszerűen ÉN EZT NEM CSINÁLOM TOVÁBB. Alapból elég súlyosan depressziós vagyok, de ez a lenézés, ez a jelentéktelenség-érzés nagyon betesz.

2.Lerabolom a főnökeimet, ahol tudom. Kamera nincs, a "rejtekhelyek" komédiába illően banálisan egyszerűek, van olyan ember, akire rá is lehetne fogni. Csak nem ezt nem szeretném, mert ez olyan helytelen volna. Már szeretném, ha egyszer "tisztességesen" el lennék ismerve és nem úgy kezelnének, mint a hulladékot.

3.Szétverem a főnökeim fején a berendezést, de ez megint olyan, hogy ezzel utána együtt kellene élni, és nem is vagyok annyira kegyetlen vagy agresszív, hogy megtegyem. Pedig azért elképzelés szintjén megvan, hogy szétverem az asztalt és közben kikiáltom, hogy NEM VAGYOK RABSZOLGA, ÉS ÉN EZT NEM CSINÁLOM TOVÁBB!

Szóval marad a realitás. Bejárok, egyre depressziósabban, gyógyszerezem magam, hogy nagyjából eltudjam ezt fojtani, kínlódom, fizikai fájdalmaim vannak, nyomorgok a röhejes fizetésből (és ez nagyon vidék, nincs alternatíva) és leszarom már az egészet. Mióta először láttam, hogy mekkora fizetéskülönbség van, azóta szarom le egyre inkább, mert egyszerűen úgy érzem, hogy fizikailag is le vagyok szarva, így már nem szakadok bele a munkába. Már nem. Az elején még igyekeztem, "megbecsültem magam", de úgy tűnik, hogy kár volt. Egyszerűen utálom, hogy hóvégére nem marad pénz és az utolsó napokban fizetés előtt már-már éhezés van.

A munkások meg százezreket kérnek el előlegbe... Én mit kérjek el előlegbe? A százezer az pont a fele fizetés... Nem tűnik fel nekik, hogy mennyire meg vagyok ezzel alázva? Miért velem csinálják ezt?

Bocsánat a kérdésért is, nagyon öncélú panaszkodás, de valahová ki kellett írnom, mert úgy érzem, hogy belülről szétfeszít valami érzés emiatt. (Kínomban röhögök most, mert ez annyira... kibírhatatlan)