Elfáradtam lelkileg. Úgy érzem engem mindenki gyűlöl és egy szörny vagyok. Mit csináljak? 20/F

Mielőtt írná valaki, öngyilkos nem akarok lenni, tehát a pszichiátriai témakör teljes mértékben kilőve! Egyszerűen reálisan látom a dolgokat, hogy engem mindenki utál, és azt nem mondom, hogy ha halott lennék jobb lenne, hiszen tök mindegy, hogy alulról, vagy fölülről szagolom az ibolyát, semmit sem érek.

Az én édesanyám nem tudom, hogy szeretett -e, mentálisan beteg volt, édesapám szerhasználó volt, édesapámtól el lettem tiltva, ezáltal nem kaptam meg azt a szeretet és elismerést kiskoromban, amit megkellett volna kapnom. Tehát okkal.

Iskolában és most egyetemen sincsenek barátaim, nem tudok barátságokat kialakítani, a III. kerület szégyene vagyok, mindenki lenéz, mert undorítóan nézek ki, és undorító az egész arcom, kék szemem van, és sötét színű a bőröm, pedig nem vagyok roma származású...

Egyszerűen senkitől se kapok figyelmet, sem szeretet, én próbálkoztam barátkozni, kihasználtak és cserben hagytak.

Szerelmi dolognál is csalódott vagyok, hiszen nem egészen 2 hete volt egy 2 napos kapcsolatom, ahol eljutottunk a csókig, de mivel nem keresett, és én sem őt, mert engem úgyis utál, és nem akar, így letiltott. Mai napig nem tudom hova tenni. Ja de tudom. Engem nem szeret senki, ott megmondtam magamnak hogy nem fog keresni, finish, és igazam lett. Ja, és ha ezt lehet fokozni, egy 29 éves meleg palival volt... Lányok rám sem néznek, ők még a normális fiúkat is megvetik...

Mit csináljak? Ez az élet nekem egy átok, konkrétan olyan sírógörcseim vannak szószerint, elkap a villamoson, és le kell szállnom, hogy ne lássák.

Öngyilkos meg ilyesmi késztetéseim nincsenek, csak amikor belenézek tükörbe szét tudnám törni, annyira undorító a fejem, és a személyiségemet is utálom, és csak az van bennem, hogy a szüleim se szerettek.

6 hetente járok magán pszichológushoz, aki segít, de nekem szeretet kell.

Azt elismerem magamról, hogy intelligens vagyok, van érzékem a reál dolgokhoz, és rám sok mindent lehet bízni, nem szorongok, tudom használni az agyamat, akár egy vonatot is elvezethetnék, vagy valami hasonló nagy kockázatú járművet, fontosnak tartom a másik életét, volt több alkalom is, amikor életet mentettem. Egyszerűen ezt az egészet nem bírom, hogy senki nem szeret, inkább elkerülnek, megvetnek, letiltanak, hiába mondjátok, hogy keressek egy hobbit, amikor ki megyek utcára, elkap a szomorúság, hogy ha olyan boltba megyek, ahol nincs önkiszolgáló kassza, látnom kell a kasszás szemében a gyűlöletet, és a megvetést, amikor köszönök.

Eddig az összes batátjelöltemet támogattam, segítettem, pedig igazából nekem van erre szükségem, hiszen nem hevertem ki azt, amit kaptam a családomtól, de ezt én már nem bírom. (Nem úgy nem bírom, hanem sírás nélkül)