Normális életem van, miért vagyok akkor rosszul?

Boldog gyerekkorom volt, a szüleim a legjobb emberek a világon. Mindent megadtak, amit tudtak és mindig támogatnak.

Viszont valamiért érzem, hogy lelkileg nem vagyok jól.

Úgy érzem, hogy a családomon kívül nincs más okom "itt maradni", sokszor gondolok a halálra és arra, hogy 30-40 évesen itt szeretnék majd hagyni mindent. Több tesztet is kitöltöttem és mind azt írta, hogy valószínűleg depresszióm van. Nem találom egyszerűen a helyem, nincs biztos jövőképem és valamiért nagyon utálom magam. Utálom a személyiségemet, a megjelenésemet, a tudásomat.

Viszont ugyanakkor haragszom magamra, amiért így érzek és gondolkodom, hisz semmi okom vagy jogom nincs rá. Mások sokkalta rosszabb életet élnek, mint én.

Az egyetlen rossz dolog talán csak annyi, hogy a biológiai "szüleim" lemondtak rólam. Sokáig gondoltam úgy, hogy mit érek hogyha a saját szüleimnek nem kellek? A nevelőszüleim viszont teljes mértékben elfogadnak és szeretnek, emiatt furcsálnám ha emiatt lennének ilyen gondolataim.