Ha egyszer valaki megingatta a bizalmunkat, már sosem lesz ugyanaz a kapcsolat?

Konkrétan a következő történt. Fontos tudni, hogy nagyon lelkes voltam a terápiával kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy itt megnyílhatok és senki sem bánthat. Most minden összezavarodott. A történet meghasonlást okozott bennem. Egy részem rakaszkodik, kötődik és folytatni akarja, de egy másik úgy érzi, hogy valami elveszett és minden összezavarodott. Másnak talán nem nagy dolog, de számomra az és úgy érzem, hogy nem tudom rendezni magamban. A terápiás idő pedig arra megy el, hogy ezen talán végleg elakadunk, mert nem tudok tovább lépni.

Egy terápiás anyagot ígért a pszichológusom. Egy relaxációs történetet. Konkrét időt nem beszéltünk meg, de olyan természetesnek tűnt, hogy 1-3 napon belül reagál valamit. Legalább annyit, hogy most nincs ideje, de ekkor és ekkor küldi. Nem tette. Nem is tette volna, ha nem írok neki. Leírtam, hogy ez nem esett jól, mert számomra ez az egész nagyon fontos és lelkesen vártam. Aztán nagyon rendes volt és megígérte, hogy többé nem lesz ilyen és mindent időben küld majd. Elküldte a relaxációs történetet is, de pötyögés és kuncogás vagy ásítás szerű hang hallatszik benne. Ilyen nem szokott lenni egy vezetett meditáció félében. Ezt is szóvá tettem. Nagyon bántott, mert ez már a 2. jele volt a közönynek. Majd kértem tőle fotót egy diagrammról és azt ígérte, hogy a hét második felében elküldi, de nem küldte volna el, ha nem írok neki. A fotó minősége a relaxációs történethet hasonlóan, nem volt jó. Aztán azt mondta, hogy ő érzelmi zsarolásként élt meg valamit, de hiába kérdeztem, hogy mit, mert ő sem tudta megmondani, de most kereteket kell felállítani. Itt már olyan mintha rám akarta volna hárítani a felelősséget. Pedig tényleg nem mondtam semmit sem erőszakosan vagy manipulatívan. Illetve azt írtam, hogy jó lenne, ha ő is annyira komolyan venné a dolgokat, mint én. Aztán határszabás mellé még azt is mondta, hogy nem vagyunk egyenrangúak. Szóval olyan, mintha olyanért büntetett volna amit nem én okoztam és még a helyemre is akart volna tenni, hogy mit képzelek én magamról, hogy felelősségre merem vonni. Legalábbis bennem így jött le. A következő beszélgetésnél pedig besokalltam. Beolvastam neki, de úgy csinált, mintha nem kb. nem is történt volna ilyen. Meghallgatott, de csak kiszedte belőle ami neki fontos terápiás céllal, de nem értette a szerintem jogos indulataim. Nem igazolt vissza, hogy jogosak az érzéseim. Inkább, mintha gázlángolt volna és úgy csinált volna, mintha mindez meg sem történt volna. Azt mondta, hogy felépítjük a bizalmat, de félek, hogy valami elveszett és bármennyire is akarom, nincs lehetőség arra, hogy visszatérjen az eredeti, nyugodt és bizalmas légkör, ahol számíthatok rá. Ráadásul néha van egy olyan érzésem, hogy inkább csak erőltetett és tudatos ez a bizalomépítés és nincs mögötte megbánás vagy a helyrehozásra való törekvés igazán. Inkább mintha csak jól akarná használni a szavakat, hogy elérje a nyugalmam, de az egész csak színjáték lenne, ahol ő nagyon jó színész. Egyre hülyébbnek érzem magam. Szeretnék hinni és újra érezni azt amit az elején, de mindez kavarog bennem és teljesen összezavar. Van, hogy nagyon hiszek neki, de van, hogy úgy érzem a bolondját járatja velem. Úgy érzem, hogy ragaszkodom is hozzá, mert nagyon sokmindent elmondtam neki, de úgy is, hogy ez csak nekem fontos és át vagyok verve.