Akkor ennyi volt az életnek, kész vége? 20F

Nagyon röviden:

20 éves egyetemista srác vagyok. Van pénzem, dolgozom mellette, lakótárssal lakok Bpn. Családom nincs. Se lelkileg, se máshogy. Anyám skizofrén, mellette kellett felnőni, és nem ecsegtettem, miket éltem át. Testvéreim vannak, azok elmenekültek anyámtól, kivétel egy, az pedig bántott engem. Édesapám sincs 2010 óta.

Pszichiátriára van, az tömköd gyógyszerrel 5 hetente, kb ennyi, de nem hatnak azok a szerek, amelyeket felír.

PTSD-m van, alvászzavarom van, depressziós vagyok. Megnehezíti az is a dolgaim, hogy enyhén aszpergeres vagyok. Nincsenek barátaim, ezt nem úgy kell érteni, hogy egy két ember van, nem, nincs. Nincs szó szerint mellettem senki akivel egy szián kívül van diszkurzus. Nagyon csalódott vagyok, próbáltam barátkozni, az utóbbi ember csak kihasznált szinte, és eldobott mint egy rongyot, többi ember kb meg se néz. Sokszor az egész átmegy paranoid gondolkodásba egy 5-10 perces ideig, ha kinn vagyok, és azt látom hogy mindenki jól érzi magát, és engem kivetnek, utálnak. Sírógörcs kap el, de más nem.

Utóbbi időben öngyilkos gondolataim vannak, egyre rosszabb minden. Nem tudok mit tenni. Eluralkodik rajtam az, aminek nem kéne.