A depressziós ember tudja az okát, h miért depressziós?

Szerintem csak utólag érti meg az ember... (ha az átmeneti volt)

De vannak, de akik nem tudhatják az okát, hogy mert pl. Mentális betegség, vagy alap' családi háttérből jön.

Magam úgy látom, /akinek csak átmeneti időszakban jelentjezett depi/ - hogy az élettel kapcsolatos elképzelésem ütközött a tényleges életfolyamat...

(pl mikor 7 évesen rájöttem, hogy hogy egyszer meghalok... Mikor 18 évesen azt hittem a szerelem örök de rossz kapcsolatban voltam, és és űr maradt a szívemben... vagy 24 évesen amikor azt gondoltam, igyekszem a munkában és sikeres leszek anyagilag, és elismernek, h

de nem így lett, űr maradt az energiaszintemben és a pénzügyi helyzetemben. Vagy mikor szültem és azt hittem, hogy könnyű lesz, és happy a párommal, hogy de aztán olyan magányos maradtam - szinte egyedül gyerekkel és az elkepzeléseimmel. Pláne mikor vissza kellett menni dolgozni és még a munkahelyem is szivatott és minden vacak virust elkaptam és nem voltam egészseges se és így jó munkaerő se)

De ezek állomások. Van ilyen. Idő segít....

Azt el tudom képzelni, hogy gyenge életigénylő, de beszükült (sikerű) emberek folyton érzik ezt a mélypontot...

Nem baj, hogy ha néha padlón vagyunk. De baj, hogy ha mindig. Aki mindig ott van, akkor annak szakember fog segíteni (vagy sajnos az sem, akkor már agyban - fiziológia ok miatt nincs egyszerű megoldás - krónikus a depresszió ....persze vannak gyógyszerek, de az már a nagyon sz@r kategória... olyan szomorú ez, hogy ha valaki alkatilag depis...

Remélem itt senki nem az.

Akkor ha túl van az időszakán, akkor érti, hogy mi miért történt

A kérdésedre először azt írnám igen,.de nem teljesen igaz. Vannak élethelyzetek,amik mentálisan teljesen egészséges embereknél depressziót válthatnak ki. Például gyász után ideiglenesen fennáll egy ideig. Vagy folyamatos iskolai bántalmazás, mérgező kapcsolat, trauma, csalódás stb.

Aztán ott van a genetikai hajlamosság. Akinek ez megvan, azok "ok nélkül", vagy kisebb nehézségek után is akár nagyobb eséllyel esnek depresszióba. A genetikai hajlam is egy ok. Aztán az meg megint más kérdés,hogy mekkora szarságnak kell történnie veled, hogy depresszióba ess? Van,akit egész gyerekkorában vertek, felnőttként meg egy idegbeteg férj mellett tölti az életét és szar a munkája, mégsem lett beteg. Van akinek meg elèg egy szerelmi bánat vagy egy munkatárs,aki mindig beleköt. Ezen mind átmentünk már, mégsem okozott mindenkinél depressziót.

Elmondom az én esetemet: genetikai hajlam mindkét szülő részéről, különösen apáméról. Nem voltak ők rosszak, nem volt rossz gyerekkorom, de sokszor nem kaptam elég odafigyelést. Mondjuk gyerekkoromban nem tudtam,hogy apám szeret, csak később értettem meg.

Aztán iskolai bántalmazás, csakmert ducibb voltam. Évekig vagdostam magam. Ezt kinőttem,19 évesen hozzámentem egy nálam sokkal idősebb pasihoz sajnos, házasságunk 3 éve pokol volt. Ezalatt 2szer próbáltam megölni magam. Amúgy azelőtt kb 12-13 éves korom óta foglalkoztatott az öngyilkosság,.a rossz házasság hozta ki belőlem, hogy még pokolra jutni is jobb mint így létezni,úgyhogy megpróbáltam. 2 éve vagyok kb gyógyult, nincs öngyilkos hajlamom már,de persze minden nap eszembe jut,hogy ha nem félnék a kárhozattól,ha nem hinnék Istenben,akkor milyen könnyű lenne már kilépni ha épp nem vagyok boldog!