Miért bátorít öngyilkosságra egy jóindulatú régi haver egy álomban, épp amikor kezdek kicsit jobban lenni?

Meglátogattam. Ő kiment a szobából, hosszan odavolt, gondoltam, addig kimegyek az erkélyre, hisz legfelső emeleten laknak, egy panelház 11. emeletén (a valóságban egy sötét földszinti lakásban egy belvárosi bérházban), jó lenne élvezni a kilátást. Eléggé szürke volt a szoba is, az erkély padlója sima beton. Odaálltam a korláthoz, néztem ki, egyszer csak haverom megszólalt bal oldalt: Csináld nyugodtan. Hirtelen nem esett le, hogy azt hiszi, ki akarok ugrani, eszembe sem jutott.

- Sokáig ellene voltam, de ennyire elmagányosodott emvert, mint te, még nem láttam - mondta.

Ő pörög, megy, mint a mérgezett egér, szintén ADHD-s, és ő is iszik, de erős, és elég jól van. Én eléggé Taigetosz-pozitív vagyok, és tényleg leamortizálódott a baráti köröm. De ez valahogy akkor is rosszul esett.

Csevegve mesélni kezdtem neki nálam gázabb, magányosabb, másokhoz kapcsolódni nem tudó emberekről.

Sokáig voltak állandó öngyilkossági gondolataim, mostanában nem vészes, így kicsit hideg zuhanyként ért ez az álom.