Autista ADHS-sként milyen munkák voltak rosszak, illetve jók neked vagy családtagodnak?

"soha nem mondott egyetlen orvos sem olyat"

Könyvet írhatnék (ha tudnék) arról, hogy mennyi mindent nem mondott nekem "orvos", mármint pszichiáter.

Az sem mondta egyik sem, hogy Aspergeres vagyok, pedig az (diagnózis: Autizmus Alapítvány). És azt sem mondta egyik sem, hogy ADHD-s vagyok, pedig de. (SOTE ADHD felnőtt ambulancia.)

És az agy eltérő működéséről olvastam és képet is láttam az ASD-s és az ADHD-s agy hasonló aktivitásáról. De lehet róla bőven olvasni. Tessék utánanézni.

Hogy az orvosok soha nem mondtak olyat... (maguktól) - ezen jót nevettem!

Ez, mint hivatkozási alap arról, hogy mi valós és mi nem?! Még viccnek is rossz.

Persze vannak jó szakemberek - ezért is olvashatunk értelmes cikkeket és tanulmányokat az interneten - de nekünk, hazai egyszerű halandóknak jobbára elérhetetlenek személyes konzultációra. Ezért fontos olvasni, magunktól utánajárni.

A kérdező kérdését illetően:

Egy izraeli tulajdonú (tehát nem magyar) kis- és nagykereskedésnél voltam rendszergazda (jó régen). Azt bírtam. De nagy a hangsúly a környezeten. Az izraeli főnök valamiért kedvelt, a hűséget többre értékelték, mint a papírt (vagy egyáltalán a szakértelmet). Magyarul: inkább vettek föl pályakezdőket, akik majd beletanulnak. Akkor pályakezdő voltam, és magamtól tanultam és fejlődtem.

Ami nagyon rossz volt: bíróságon dolgozni. Rettenetesen éretlen emberek dolgoznak ott, akik olyanok, mint az általános iskolások. Tisztára azt a korszakot idézte föl bennem. Olyan módon pletykáltak és csúfolódtak a másik háta mögött, mint az éretlen kisiskolások.

Fogyatékosként odakerülni borzalmas volt. A felszínen kedveskedtek, de idővel rájöttem, hogy csak szerepet játszanak. 4-5 kivétellel, akik elég érettek és normálisak voltak.

Később postai munkakörökben is voltak olyan - teljesen fölösleges - konfliktusaim, amik korábban, magán cégeknél soha!

Rájöttem, hogy állami intézménybe vagy állami vállalathoz nem szabad menni dolgozni! Még normálisoknak sem, nemhogy fogyatékosoknak.

A baj az, hogy a segítő szervezetek csak - vagy szinte csak - állami munkahelyeket kínálnak. Csak velük állnak kapcsolatban.

A Nem Adom Fel Alapítványnál rá is kérdeztem.

Szóval mindenképpen magáncéget ajánlok.

Lehetnek kivételek az állami munkahelyeknél (ki tudja)

és biztos hogy vannak rossz magáncégek (Auchan, Tesco, Lidl, IKEA, illetve kis cégek is) ahova soha nem mennék dolgozni.

Nekem a kisebb cégek szimpatikusabbak, ahol nincs olyan sok ember, akikkel minden nap találkozom (még ha nem is dolgozunk együtt).

Egyébként a bírósági munkát szerettem, írnok (leíró) voltam, jegyzőkönyveket és végzéseket gépeltem le hanganyagról.

Ja, egyébként az autisták és Aspergeresek agyában van egy olyan eltérés is, hogy van némi időeltolódás, amíg a hangok (képek?) feldolgozásra kerülnek. Ezt megfigyeltem a gépelési munkánál. Bár volt, amikor belemerültem a flow-ba (?) vagy kialakult a hiperfókusz(?) és olyan gyorsan és akadálytalanul gépeltem, hogy azért álltam le, mert azt sem tudtam, hogy mit gépelek. Visszaolvastam, és hibátlan volt. Furcsa élmény volt. Mint amikor úgy biciklizünk, hogy elmerülünk a táj szépségében, de tökéletesen tekerünk. Tehát nem bambulásról van szó.

Lehet, hogy valakinek a gépelés (10 ujjal, vakon) monotonnak számít, nekem érdekes volt gépelés közben odafigyelni, hogy hogyan alakul az adott jogi eset. Többször is volt, hogy direkt vártam a következő tárgyalást, hogy mi történik ezután.

Ami a többi gépelőnek csak kötelesség és néha nyűg volt, nekem élvezet, sőt már-már szenvedély.

Ebből a szempontból tökéletes munkakör lett volna, de az ott dolgozók rendkívül éretlenek voltak úgy 80-90%-ban. Beleértve az osztályvezetőt és az osztályvezető-helyettest. Valóban durva dolgok voltak, amiket hely hiányában nem tudok leírni.

Szerintem - vagyis nekem - olyan munkakör felel meg leginkább, amit a "normálisok" általában monotonnak és unalmasnak tartanak, de amiben én magam találok valami kihívást, illetve érdekességet.

A rendszergazda munkakör is lehet unalmas, ha állandóan csak aprócska felhasználói hibákat kell javítani, meg tonert cserélni és rendelni. Meg jelentéseket készíteni.

Most lövésem sincs, hogy milyen munkakör lenne a megfelelő, ezért kattintottam rá a kérdésre.

A férjem enyhén autista, annyira enyhén, hogy nem szorul semmilyen kezelésre. Amiken észre lehet venni az, hogy kényszeresen ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, például a 3-as számhoz vagy a többszöröseihez. Ha elmegyünk itthonról, 3-szor nyomja le a kilincset, hogy becsukta-e az ajtót. Süteményből 3-at vesz, ha nincs annyi, meg sem kóstolja. Ha túl nagy a sütemény, hogy nem tud 3-at megenni, akkor nem eszik egyet sem. A rántott hússal például úgy csapom be, hogy 3 db akkora szeletet teszek elé, amiről azt gondolom, hogy pont elég lesz.

A szüleitől tudom, hogy óvodás korában milliós számokkal tudott számolni, 4. általános iskolás korában összerakott egy működő rádiót szappantartóba, csiszolt magának egy tükröt egy tükrös távcsőhöz, hatodikos korában saját kútfőből rájött, hogyan lehet a másodfokú egyenleteket megoldani. Csupa olyannal foglalkozott, ami a normális gyerekeket nem érdekli.

Fizikus diplomája van, de megvannak a vizsgái matematikából, csillagászatból, programozásból, csak idő és lehetőség hiányában azokból nem írt diplomadolgozatot.

Mint férj nincs vele probléma az autizmusa miatt. Csak abból veszem észre hogy nem egy átlagember, hogy vonakodik társaságba menni, diszkóba, szórakozóhelyre nem tudom elcipelni. A nyaralásoknál szeret a már megismert helyre menni, és hónapokig szoktatnom kell a gondolathoz, ha egy más városba, pláne más országba szeretnék menni.

Néha az alapossága, precizitása miatt összeveszünk, mert én az ellenkezője vagyok, idegesít a tökéletességre törekvése, amitől minden sokáig tart. Nagyon nyugis természetű, nem tudom semmivel felidegesíteni, néha ez is bosszant. Mindenféle munkát szeret, mindegy neki, hogy kapál a kertben, betont kever a házunk építésénél, vagy programot ír, mindig boldog. Csak a semmittevést nem bírja, így szinte lehetetlen rávenni egy kis lazításra, beszélgetésre, vagy olyan film nézésére, ami nem tudományos témájú. Hétvégén nála nincs egy kis ebéd utáni ejtőzés, bekapja a kaját, aztán rohan valamit tenni-venni.

Egy kutatóintézetben kezdte félvezetők kutatásával, de a lányunk születésekor vidékre költöztünk. Ott egy híradástechnikai cégnél kapott állást, ahol nem fizikusként alkalmazták, hanem a villamosmérnöki és programozói tudását használta. Mellette másodállásban egy KFT-ben mindenféle berendezés javításával foglalkozott. Az egyhangú munkát nem szereti, de ha meghallotta, hogy valamin valaki már elbukott, akkor kezdte igazán érdekelni, és ugrott, hogy majd ő megjavítja.

Legjobban a tervezőmunkát és a programozást szereti. A villamosság a legkedvesebb neki, mindegy, hogy egy mikroprocesszoros automatika megtervezése, programozása vagy egy ház villamosítása az, mindent élvezettel csinál.

A férjem ismeretében azt gondolom, hogy a nem súlyosan autisták nagyon okosak, a munkájukban, bármi is az, kedvüket lelik, egész életükben kiegyensúlyozottak, boldogok. És ha egyszer valakit megszeretnek, nagyon tudnak szeretni és ragaszkodni. Nyíltak, és nem igazán tudnak hazudni. Volt két műtétje, rák és epekő, semmiféle félelem, idegesség nem látszott rajta, mintha csak kirándulni utazott volna el. Nem tudom, honnan van benne az az erő, hogy amin más halálra idegesíti magát, azt ő fel sem veszi, mintha csak egy semmiség volna.