Milyen viselkedés jellemzi egy borderline személyiségzavaros embert?Van ilyen családtagod, barátod?Ha van mesélnél róla milyen, bővebben?

Az illető egy diszfunkcionális családban nőtt fel, ahol kb. úgy viszonyultak hozzá a szülei, mintha ő lenne a szomszéd Mariska. Ha próbált megbízni a szüleiben, és valamibe beavatta őket, akkor mindig gúnyolódás lett a vége előbb-utóbb. De amúgy nem zaklatták, verték (nagyon, bár azért volt egy-két durvább elagyabugyálás). Összességében nem kapott nagyon rosszat a szüleitől, de jót, azt biztosan nem. Nem is tudta egyáltalán az illető, hogy mi az, hogy "jó". Egyszerűen nem értette a fogalmat. Mivel ő ilyen ridegtartásban nőtt fel, azt feltételezte, hogy ez a normális. Mindenkihez így is közeledett. Ami nyilván nem volt szimpatikus senkinek sem, mindenki rögtön leunalmasozta, vagy lecikizte, vagy lebunkózta, és minden közösségben hátat fordítottak neki. Mivel az illető nem igazán tudja megkülönböztetni a jót és a rosszat egymástól ezért hajlamos eltűrni, ha szemetek vele. Egy nárcisztikussal jött össze végül, aki az évek alatt teljesen kicsinálta. Már tisztában van a saját helyzetével, de mégse tud lépni, teljesen le van bénulva, hiába mondjuk neki, hogy hagyja már ott.

Valahogy az ilyen emberek úgy vettem észre, hogy a sok eltűrt rossz után, úgy gondolják, hogy majd jár nekik valami nagy "happy end", és ha végül valaki mégis jó szándékkal közelít hozzájuk, akkor valahogy tőle várják a kompenzálást, attól az illetőtől már nagyon sokat várnak el. Illetve egész pontosan ez az illető ilyen, mert nem ismerek tömegesen ilyeneket.

Ahogy az első mondja: diszfunkcionális család (minimum), de gyakori a bántalmazás, elhanyagolás is. Úgyhogy onnan indulunk, hogy nincs meg az alap bizalma az emberekben, a kapcsolatokban és önmagában hogy őt lehet szeretni, a szeretet nem elveszíthető ("hogyha szerethető lennék, akkor nem így bántak volna velem" "anyám se tudott szeretni, akkor miért szeretne bárki is") ami az érett, egészséges kapcsolatok alapja. Azért normális esetben az ember nem kezd el gyanakodni, elméleteket gyártani hogy a barátja-párja már nem szereti, le akarja építeni a kapcsolatot, ez nemcsak romantikus kapcsolatra jellemző, hanem barátira is.

Érzelmileg instabil, nagyon sok a hangulatingadozása, látszólag ok nélkül, ez nagyon megterhelő tud lenni a kapcsolataira. Mivel nincs két egyforma ember, úgy nincs egy sablon borderline sem, hogy így fogalmazzak, de az alapműködés az annak a keringője, hogy vágyom a szeretet, elfogadás, törődés után (enélkül, de sokszor ezzel együtt is ott egy nagy űr, ami igazából annak az űrje, ami a gyerekkorból hiányzott) és ha megkapom, akkor rettegek hogy elveszítem, tönkre teszem a kapcsolatot. Persze itt meg bekapcsol a sok gyerekkori minta, apa-anya hogy bánt velem, sok esetben hasonló diszfunkcionális párt találnak, akivel újra megélik azt a bántalmazó kapcsolatot, amit gyerekkorukban. De ahogy mondtam ez nem minden esetben van így. Sokszor előfordul az is, hogy olyan párt találnak akinek kicsit megmentő komplexusa van és próbálja megmenteni őt önmagától.

Rengeteg megerősítésre van szüksége, ha nem kapja meg elbizonytalanodik, az érzelmeket sokkal erőteljesebben éli meg, mint az átlag ember. De ez nem hiszti, tényleg így éli meg, cserébe az érzelemszabályozása nagyon gyenge, ezért nem tudja megtartani saját magát, így a környezetére borítja mondhatni cenzúrázatlanul. Ami baromi megterhelő, és ettől épülnek le kapcsolatai (vagyis jön az önbeteljesítő jóslat, hogy amitől annyira rettegett, az megtörténik) ez pedig erősíti benne az önutálatát. A kezelhetetlen érzelmeit sokszor önpusztítással vezeti le, szerhasználat, önsértés, függőségek.

Vannak enyhébb esetek, akik úgymond magasan funkcionálnak, kívülről kevésbé látványosak a problémái, mondjuk a munkahelyén teljesen "normálisnak" tűnik, csak a mélyebb kapcsolataiban jelentkeznek a problémák. De sajnos vannak súlyosabb esetek, ahol rengeteg pszichiátriai látogatás, komolyabb gyógyszerezés van.