Kinél, mikor jött el az életközepi válság? Hogyan élted meg?

"Legfontosabb a saját család. Van egy tündéri párom, akivel tervezgetjük ugyan, de szerintem már 40 is leszek, mire odajutunk, ha egyáltalán..."

Mire vártok? Ő hány éves? Miért csak tervezGETitek? Lehet, hogy mégsem ő lesz az igazi? Vagy ő nem biztos benne, hogy neki te vagy az? Vagy miért kéne még évekig totojázni, ha valóban saját családot akarsz, és valóban tündéri? Kérd meg a kezét!

Hogyhogy alig-alig foglalkoztál magaddal? Senki mással se foglalkoztál, hiszen nem volt se feleséged, se gyerekeid, csak magaddal. Vagy a szüleidet, beteg családtagot, stb. gondoztál? Vagy kivel mással foglalkoztál? Segítő foglalkozású vagy a kiégés szélén? Vagy miért érzed így?

"Nem utaztam"

Nem kötelező, anélkül is van élet. Én pl. direkt nem szeretek utazni. Na és? :)

"nincsenek hobbijaim"

Valamit csak csinálsz, amikor nem dolgozol... Amiket akkor csinálsz, azok a hobbijaid. A gép előtt ülsz? Vagy mivel telik az időd? Nem csak azok a hobbik, amiket mások csinálnak a szabadidejükben, hanem az is, amit te.

"és a baráti kapcsolataim is “szűkösek”"

Az se előírás, hogy sok barátod legyen. Pont elég, ha van egy-kettő, akik igazi barátok - és egyáltalán nem csak gyerekkori barátokból lehetnek a legjobb barátok felnőtt korban. A barátság pont olyan, mint a szerelem: sose tudhatod, hogy mikor, hol talál rád, csak nyitott szemmel kell járni. (Ja, már megint ezzel jövök... Az 1. vagyok. :) )

"Az van bennem, hogy 40-hez közel új szokások, kapcsolatok már nemigen alakulnak ki, ez is kissé lehangoló számomra."

Nincs megtiltva. Csak rajtad múlik, hogy lesznek-e új szokásaid vagy nem. Annyi igaz csak ebből, hogy másokat egyre kevésbé lehet átalakítani, ahogy egyre idősebbek lesznek, olyannak kell őket elfogadni, amilyenek. De saját magadat igenis alakíthatod némi akaraterővel. Nem is szabad nem alakítani magunkat. Minden nap egy picit jobbnak kell megpróbálni lenni, mint előző nap voltunk.

46 vagyok. 40 körül kezdődött. Egyrészt jött egy súlyos betegség varatlanul ami traumatizált, és elzárt egy időre a társas élettől, meg csalódtam is a barátokban ekkor az életet és a világot is máskepp látom azóta. Aztán pár év múlva a munkámban is kiégtem meg ott is ért egy abuzus ami mély nyomot hagyott. Azóta kerülöm az embereket a párkapcsolatra már nem érzem alkalmasnak magam,a gyerekhez már öreg vagyok és fogalmam nincs hogy lesz tovább.

Kb túlélek de nem tudom minek.

40 éves koromban volt egy hosszú súlyos betegségem. Nekem ez hozta el az életközepi válságot, mert úgy éreztem és érzem azóta is, hogy mindent elvett tőlem ami fontos volt. A fizikai szabadságot, a "halhatatlanság" érzését, az akkori céljaimat álmaimat a barataimat a családomat.

Azóta igyekszem megtanulni tűrni és elfogadni, hogy az élet nem csal nevetésből és boldogságból áll, hanem van egy sötétebb oldala is és ez is egy normális állapot. Nehéz, hogy nem látok magamelőtt pozitív peldát. Nem látok olyan 40 feletti embereket akik pédaképeim lehetnének és szívesen élnék hozzájuk hasonló életet. Ami ilyen. Pl Hagymászók, vitorlázók, földkörül utazók már nem tehetem mert arra már fizikailag nem vagyok képes. :(