Miért lehet, hogy még ehhez is életképtelen vagyok?

Végre eljött az a beszűkült tudatállapot, amire oly régóta vártam. Az a pici szikra, hogy befejezzem ezt az undorító konstans szenvedést, amit életnek hívnak és amit se pszichológus, se pszichiáter, se semmi nem tud szebbé tenni

Hazaértem a munkából és lefeküdtem mint eddig mindig az elmúlt 4 hónapban. Majd a szikra, szerintem az időjárás volt, mert napközben amikor be vagy láncolva a munkahelyedre akkor jó volt az idő ma, de amikor meg kiengednek, akkor meg délutánra beborult és majd bekattantam... Ez kellett a komoly megfontoláshoz. Végre egy olyan hétköznap, amikor munka után nem csak aludni volt erőm hétköznap délután. Beültem a kocsiba, kisírtam magam és elmentem az OBI-ba. Kerestem a kötelet, HÁROMSZOR körbementem az EGÉSZ üzleten, de gumipókon és vezetékeken kívül egyszerűen nem találtam a módszerhez megfelelő kötelet (tehát semmilyen kötelet nem láttam lényegében).

Nem mertem három kör után megkérdezni az ott dolgozókat, főleg nem kisírt, vérvörös szemekkel, hogy merre találom a kötelet. Fix, hogy nem segítettek volna, de talán még a rendőröket is rámhívják és még csak az kéne, hogy befektessenek akaratom ellenére valami pszichoosztályra. Mert tudjuk, hogy a rabszolgatartó rendszer nem engedi, hogy a jobbágy kihulljon, kell neki az adófizető. Aztán a kocsim rendszámával már meg is van, hogy ki vagyok, még ha el is hagyom az üzletet, már bemérhető mindenem és az ajtómon is kopogtathatnak...