Mit kezdjek ezzel a irigységgel és elkeseredettséggel?
27 éves lány vagyok, látszólag mindig szuper..van egy párkapcsolatom, ugyan nevelődzülőknél nőttem fel de mégis viszonylag tanult lettem, elhelyezkedtem az egészségügyben, vannak testvéreim, kissé szanaszét az országban de igyekszünk, kinőtt a kezem lábam, egészséges vagyok, semmi oka annak,hogy rosszul érezzem magam..
Azonban:
Van egy kolléganőm, 2 évvel fiatalabb nálam. Elég szerencsétlenül alakultak az élete rajta kívül álló szakaszai: a szülei már nem élnek, a barátja megcsalta, de a rajta álló dolgokat patinánsan hozza: rengeteget fogyott a kemény munkájával, napi 5-6 napot jár kondiba, és ezt persze látja mindenki (én is) és igaz, amit néhányan mondanak, sokkal szebb, nőiesebb mint én.En sose leszek az, széles vállam van keskeny csípőhöz. A munkában is sokkal ügyesebb, ráadásul van egy csomó barátja míg nekem egy sincs...
Rosszul érzem magam, de ezek miatt eszméletlen irigy vagyok rá és nagyon utálom magam. Egyébként is csúnyának, hülyének, értéktelennek érzem magam, és ez mellette csak erősödik. Tudom azt is, hogy erről nem ő tehet, hanem csakis és kizárólag én, ő nagyon kedves hozzám és mindig próbál vigasztalni.
Mit tegyek? Utálom az életem, és ez az egész pokollá teszi a napjaim, így nem akarok élni..
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!