Túl durvának látni az életet és emiatt lehangoltnak lenni, mennyire normális?

Szvsz. a filozófia sosem volt jó abban, hogy önállóan oldjon meg pszichológiai problémákat, ezért is lett a 19. század a nyugati világban egy lelki vonatszerencsétlenség.

Százezer éven át a legtöbb ember jól megvolt azzal, hogy a földi élet kemény, mert a Homo sapienst a kulturális alkalmazkodóképessége egészen fantasztikus túlélővé teszi olyan helyzetekben is, ahol más fajok tömegével halnak ki.

Csak akkor lesz az élet "túlzott mértékben" kemény, amikor ez a kulturális alkalmazkodás valamilyen formában megbukik, akár társadalmi, akár egyéni szinten. Rengetegen élünk diszfunkcionális kultúrával a fejünkben, ami akár a leghétköznapibb emberi dolgokat is "túl keménnyé" teszi, illetve (még/már) nincsenek válaszai bizonyos a civilizációs problémákra, esetleg eleve nem is teszi lehetővé az igazi felnőtté válást.

Olyan fizikai- jog- és vagyonbiztonságban élsz, amit mindössze párszáz évvel ezelőtt még királyok is megirigyeltek volna, gondolhatod, hogy ha ez "túl kemény" lenne, akkor már a kőkorszakban kihalt volna az emberiség.

Az időskorhoz is fel kell nőni, az is a személyiségfejlődés egy állomása, ahhoz is kellenek pszichokulturális minták, különben ugyanolyan túlkemény lesz, mint amikor gyakran huszonéves gyerekeknek kell felnőttet játszani.

Tudod te is ahogy öregszünk csökken tesztoszteron a szervezetbe, és valamennyivel emelkedik a női hormon, ami pont ezeket váltja ki. Ha egy adott normális szinten lehetne (fiatalosan?) tartani a teszto szintet akkor sztem ez sokat javulna. Fiatalok pörögnek nem sokat gondolkoznak, azonnal döntenek nem érzelgősködnek, ezért is keményebbek harciasabbak, és hát kicsattannak az energiától is.

Ha normálisnak érzel mindet csak az érzelmeid nőttek meg, akkor sztem adott a válasz is.

Amúgy meg a világ nekünk akik hosszú időt töltöttünk a békébe, harmóniába, persze hogy sokkal keményebb! egy mai fiatalnak ez mondhatni megszokottá válik, de ez nem zárja ki azt hogy ne lennének emiatt sokan elkenődöttek, és ne látnák kilátástalannak a jövőre nézve az életüket.