Marihuána leszokás után hogyan csillapitható a vágy?
Tapasztalatból mondom, ha ezt az űrt Isten nem képes betölteni, akkor semmi sem.
Nekem segített a biblia olvasás. Mondjuk én a fű után még ezt a herbál genyót is szívtam. Nekem 15 éves drogkarrieremen segített az, hogy a szívás helyett átmentem istenkeresőbe.
Ezt úgy mondom, hogy én is kerestem a gyógymódot előtte. Anonim gyűlésekre jártam, pszichológushoz, pszichiáterkez, sőt még két drogrehabon is voltam.
Mindig elbuktam.
Viszont egyedül Jézus volt az, aki meghallgatott, akinek elsírhattam a bajomat. És a biblia révén vígasztalt meg Jézus. Ő töltötte be az űrt.
Nem szívogatok, ritkán megiszok egy sört vagy kettőt. Ilyen negyedévente.
Lehet, szar ezt olvasni, de öregem, rajtad már csak Isten segíthet.
#22
Köszönjük a jehova tanús mesét.
Korábban évekig hittem az ilyesmikben én is. Viszont egy idő után amikor elkezdtem a Bibliát jobban tanulmányozni, jobban megfigyelni azokat is akik ezekben hisznek valahogy nem kapott el annyira ez a láz.
És minő érdekesség, amikor Európán kívül voltam, akkor ott meg az emberek szószerint ugyanezt mondták, csak az iszlámról meg a Koránról, ott voltak olyanok akik meg szintén kábítószerfüggők voltak és elmondásuk szerint egyedül az iszlámnak és Allahnnak köszönhették, hogy leszoktak.
Mások pedig Buddha munkásságát tanulmányozták és annak köszönhetően tértek jó útra.
Tehát szó sincs itt arról, hogy "csak a Jézus válthat meg" vagy csak a Mohamed meg a Buddha vagy akármi.
A lényeg mindig kizárólag csak arról szól, hogy felismerjük, hogy elestünk és egy nálunk magasabb erő által felül kell emelkednünk saját magunkon. Ha neked ez csak babonákkal tud működni, akkor higgy amiben akarsz, nem érdekel. Mormoghatsz fakeresztekhez vagy hajlonghatsz az imaszőnyegeden Mekka felé, lényegtelen. Akármelyik segíthet ha komolyan hiszel benne.
Viszont ahhoz, hogy valaki tényleg felülemelkedjen saját magán, azt meg lehet ezek nélkül is csinálni.
Nagyapám is függő volt, komolyan alkoholista. Az alkoholról pedig köztudott, hogy sokkal addiktívabb mint a fű. Egyszer elhatározta, hogy többet sosem fog inni. Szinte egyik napról a másikra teljesen letette az italt. Már kb 30 éve egyetlenegy csepp alkoholt sem ivott. Pedig nem vallásos, egyáltalán nem nevezném mélyen hívő embernek.
Mi volt a dolog titka a dolognak? A felesége, nagyanyám azt mondta neki, hogyha nem teszi le az italt akkor elhagyja. De ezt úgy komolyan. Mivel inkább a nagyapám volt aki az ő kapcsolatukban "felülvalasztott" ezért gondolom elgondolkodott rajta, hogy jobb nőt úgysem találna, ha egyáltalán találna is. Ezért tényleg teljesen otthagyta az italt pusztán saját akaratból. Noha a nagyanyám már több mint tíz éve elhunyt, de a mai napig sem iszik soha nagyapám, még újévkor is amikor mások koccantanak ő akkor sem iszik egy cseppet sem. Megmondta, hogy ő örökre megfogadta ezt a nagyanyámnak, és hiába nem él már, de az ő ígérete akkor is marad.
De ezek nyilván más idők voltak. Ma már eleve nem is létezik olyan a fiatalok körében, hogy egy nő egy vele alacsonyabb kategóriájú férfinak bármiben is adjon esélyt. Ezért nyilván ma már elképzelhetetlen lenne hasonló sztori, ma az a normális ha a nő olyannal van együtt aki kutyaszámba veszi és mindenféle szereken függ, de mégis az kell neki mert az a magas meg a kigyúrt meg a jóképű és milyen már, hogy egy alacsonnyal jöjjön össze stb.
Szóval nem irigylem a mai fiatalokat, hisz nekik már nem lenne ilyen opció. Ők teljesen magukra maradtak, a tinder, onlyfans, Instagram stb egy olyan virtuális világot épített ki ami teljesen elszigeteli egymástól őket, megszünteti a normális emberi kapcsolatokat, ma már "szinglinek" kell lenni, az a menő. Így az ilyen magukra maradt cserbenhagyottakat nem is csoda, hogy megtalálják az ilyen szekták. Ilyen gyenge embereket nyilvánvalóan könnyen be tudnak hálózni.
Rossz a kérdés:Leszokás után már nincs vágy.
Még nem szoktál le, de ha továbbra is tartózkodsz a használatától, akkor le fogsz szokni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!