Hogyan szokjak le a kényszeres hazudozásról?

Hát figyelj nem tudom. Én az ellentéted vagyok, kivéve, hogy én sem tudom magam elfogadni. Amikor elmondok őszintén valamit ami kellemetlen, mindig úgy vagyok vele, hogy kimondom és kész, pár perc és elmúlik. Lesz ami lesz, reagál az illető akinek mondom, ahogy reagál. Másnap úgyse lesz olyan fontos.

Az ilyen történet mesélés fölösleges, az egyik mottóm az, hogy nem kell mindent kimondani. Vagy csak akkor mondom el a véleményem, ha kérdeznek.

Ami segít őszintének lennem az az udvariasság. Azért más, ha bunkón vagy őszinte. De ezek látod nekem is alapelvek, kialakultak bennem, nem is pár év alatt.

Szóval sokat nem tudok segíteni, esetleg amit tudok tanácsolni az az, hogy ezeket a "sztorikat" írd ki magadból egy füzetbe, naplódba, mert valószínűleg sok benned a stressz amit még nem tudsz kezelni, de ez által csökkenhet.

Amit érdemes mérlegelned, hogy melyik verzió éri meg jobban, mert így is úgy is szenvedsz. Ha hazudsz azért, ha őszinte vagy és "fájdalmat" okozol a szüleidnek akkor meg azért. Egyébként nincs veled nagy baj, tényleg vannak barátaid, nekem ilyen idős koromban egyáltalán nem volt. Nem hiszem, hogy olyan nagy aggodalmat váltanál ki a szüleidből, hogy dráma lenne.

Írd le a hazugságaid majd mellé az igazat, valóságot és mint egy házi feladat próbáld levezetni miért hazudhatsz erről.

Gyakorlatba ezt beszélgetés formájában úgy próbáld meg előbb, hogy közlöd, nem akarsz erről beszélni (jobb a hallgatás mint a hazugság) és ha úgy érzed kellő bizalmat taplalsz egy adott személy iránt, utána mondd el magadtól.