Minden ember függő?
Óvodás korom óta a folyamatos kényszercselekvés jellemez.
Mániám volt a zsírkrétákat lereszelni. Egy hasznos hobbit sem bírtam találni, és ez iskoláskoromban sem volt másképpen.
Óra alatt folyton a füzetem sarkát gyűrögettem napi 8 órában. Még beírást is kaptam ezért és a szorgalmi jegyem is 2-es lett, mivel trehányság rítt le róla, pedig csak pótcselekvés volt.
Nem sokkal ezután jött a pornófüggőség, sokat maszturbáltam.
Fiatalon kipróbáltam az alkoholt és rákaptam. Szerencsejáték, lottó is a szenvedélyem lett, de mivel kiskorú voltam nagyon ritkán volt ezekre alkalmam, így maradt a pornó.
Mikor elvették a telefonomat emiatt, akkor nem maradt semmi, elkezdtem magamban beszélni és rengeteg zenét hallgattam.
Ezután lett Xboxom, akkor azt nyomtam napi 8-10-12 óra hosszat.
Majd jött a kajafüggőség, híztam fél mázsát.
Nagykorú lettem és ittam amennyit bírtam, szexfüggő lettem és sok partnerem volt.
Lett párom és csak rá fókuszálok azóta. Negyed mázsa lement eddig és maximum hetente iszom. Erre fel állandóan kívánom a szexet vele, de szerencsére ez nincsen ellenére.
Komolyabban belekezdtem egy telefonos online játékba, kell hozzá gyakorlat meg szókincs és nagyon vágom a dolgot, mert rengeteget játszom vele. A kávéra is megint rákaptam, amiből igyekszem nem sokat inni, de folyton azon kattogok, hogy mikor ihatok megint kávét (és persze alkoholos italt.)
Mivel a napok jelentős részében semmilyen fent említett vágyamat nem elégíthetem ki, elkezdtem e cigizni, mert érzem hogy kell valami.
Spekulákok ezen az egészen, de eszembe jutott, hogy tulajdonképpen mindenki függő, nem?
Kaja, cukor, koffein, nikotin, alkohol vagy más drog, kényszercselekedetek, kényszermozdulatok, játékfüggőség, munkafüggőség, kapcsolatfüggőség, körömrágás, gyakori pislogás, fogcsikorgatás, vásárlás/költekezés
Mindezt a végtelenségig lehetne sorolni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Te függő vagy, igen. De miért lenne mindenki függő ettől? Nincs logikai kapcsolat a kijelentések között.
Egyébként nem vagy véletlenül ADHD-s? Ott jellemző ez, amiket leírsz, mert az ADHD-s keresi a dopaminforrásokat, és hogy épp mire függ rá, mindig változik, attól függően, hogy honnan kapja aktuálisan a nagyobb dopaminmennyiséget.
1# Ki mondta, hogy mert én függő vagyok, ezért mindenki az? :D Csupán ezt vettem észre az én mikrokörnyezetemben, és a statisztikát tekintve sok a dohányos és az alkoholista, illetve a gyógyszerfüggő.
Az én környezetemben van jó pár személy, aki ilyen. A közvetlen családtagjaim, beleértve a páromat is, mindnek van mániája, ami rontja az életminőségüket. Nem szerhasználatról van szó, hanem kényszeres viselkedésről, amit most nem ecsetelnék.
Talán 2 ember van, akiről ez nem mondható el. De elég csak kimenni az utcára, szinte mindenkin találni valamit, ami arra utal, hogy valamire rá vannak függve.
Az, aki majd’ nekem jön, úgy nyomja a telefont, mert nem bírja letenni. A sok kövér vagy durván elhízott ember, hiszen kajafüggők. Ott vannak még a bagósok ugye, belőlük is sokat látni, bár szerencsére valamivel kevesebbet, mint 10 évvel ezelőtt.
Érdekel a pszichológia és ezért filózom ezen, nem azért hogy hibákat keressek bárkiben is vagy ilyesmi (ez neked szól 2#es), mivel én sokaknál is rosszabb vagyok. Egyszerűen csak jött egy ilyen gondolat, hogy ez emberi sajátosság.
(Kérdesedre válaszolva nem vagyok ADHD-s, csak autista.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az, hogy te sok embert ismersz, aki valamire rá van szokva, még nem lesz mindenki függő. Általánosítasz, saját személyes példából projektálsz, és fals lesz az eredménye.
Attól, hogy valaki kövér, nem feltétlenül "kajafüggő". Attól, mert valaki sokat nyomkodja a telefont, nem feltétlenül telefonfüggő.
Ezek nem ennyire egyszerűek, nem minden fekete-fehér.
A függőség egy szélsőséget jelöl, ami alapján kijelenthető, hogy a függő a függőségének tárgyának megvonására negatívan reagál, és nem adaptálódik könnyen. Amikre te most a függőség címkét próbálod ragasztani, azok rossz szokások, de nem feltétlenül függőségek, mert a függőség már patológiás szintű probléma. Még a dohányzásnak is vannak "fokozatai", nem mindenki kifejezetten függő, aki dohányzik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
1-esnek igazat adok.
Én is kegyetlenül ADHD-s vagyok.
Nem vagyok kivizsgálva ezzel, de látszik is rajtam sokszor. Állandó hiperaktivitás, figyelemzavar, valamit csinálnom kell nonstop de közbe lusta vagyok és nincs kedvem semmihez stb.
Az ADHD szerintem a függőségek betegágya amúgy.
Kiskoromba annyit játszottam gépen hogy az volt az életem. Aztán elkezdtem élni abbahagytam a gépezést, jött az alkohol nonstop. Volt egy 3 hónapos időszak 16 évesen mikor minden nap ittam. Aztán meglett a jogsim igazából onnantól kezdve nem ittam, maradt a cigi 2 dobozzal. Jött a partydrogos korszak, főleg amfetamin de valami kegyetlen módon. Akik régóta cuccoztak is azt mondták, hogy vegyek visszább mert megfogok halni. Egybefolytak hetek-hónapok annyit szívtam. Heti 2x feküdtem le aludni kb, annyit cuccoztam. Önkontroll teljes hiánya, hiperaktivitás, sok idő meg sok pénz nem vezet semmi jóra.
Én tudom magamról, hogy nagyon függő tipus vagyok. Nálam tényleg nem szokott lenni önkontroll, amit pillanatnyilag jónak érzek azt csinálom.
6# És mostanában miket csinálsz, le tudod magadat kötni rendesen?
Én folyton azzal poénkodok, hogy engem nem lekötni kéne, hanem fel. XD
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem minden ember, ám tényleg a legtöbb, pláne nagyvárosban élve, ezt is tegyük hozzá, pláne a nyugati kultúrában.
Kezdjük azzal, hogy a legtöbb hétköznapi élelmiszerről csak pár éve tudtam meg, hogy függőséget okoz: a tej és így minden tejtermék is, a cukor az egyik legerősebb drog, a kávé mellett a kakaó és a fekete tea is, a hús a másik, és az a rengeteg biokémiai vegyület, amely rengeteg élelmiszerben kap E-számmal rövidített jelölést ki tudja, milyen hatásuk van!
Ezek olyan hétköznapi élelmiszerek, hogy a legtöbb ember minden nap ezek valamelyikét vagy mindegyikét fogyasztja...
Aztán van még a kapcsolatfüggés, az orgazmusfüggés is mindkét nemnél, meg az endorfinfüggés, sokszor bizonyos más, károsabb függőségek helyett sokszor sportban kiélve.
Márpedig ha én, egészségtudatos érdeklődőként is csak pár éve csodálkoztam rá, hogy nahát, a kakaó és a tej is függőséget okoznak, akkor mi van azzal az átlag emberrel, aki nem is tud róla, vagy még ha tud is róla sem kéri ki magának úgy, mint én, hogy én a szabad választási lehetőséget szeretem, márpedig egy függő kapcsolat elveszi a lehetőséget a szabad választás eshetőségétől, tehát én pl. ezekről mind leszoktam és ezt bárki más is megteheti az olcsóbb, egészségesebb és tisztább táplálkozásáért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!