Lehetséges, hogy rajta vagyok az autizmus spektrumon?

Már egy ideje gondolkozom azon, hogy autista lehetek, de nem nagyon tudok erről beszélni senkivel, félek, hogy hülyeségnek találják a felvetésem. Igazából egész életemben nagyon visszahúzódó voltam és mindig nagyon keveset beszéltem. Ovitól kezdve mindig ilyen voltam. A gyerekkoromból emlékszem olyan esetekre, amikor teljesen nem értettem a tanárokat, hogy vicceltek-e vagy nem, ebből több kellemetlen szituáció is keletkezett, mert szó szerint vettem a dolgokat. Ált. suliban gyakran kérdezték meg tőlem, hogy miért nem beszélek és hogy tudok-e egyáltalán. Sosem volt sok barátom és mindig nehezen szocializálódtam. Sosem mosolyogtam szinte és ezt nagyon sok tanárom megjegyezte mindig. Olyanokra emlékszem még például, hogy a hangos dolgokat nem szerettem, illetve a kényelmetlen ruhákat nagyon nem tudtam elviselni. Igazából sosem mutattam ki a nemtetszésemet, mindig egy maszkot vettem fel úgymond. Mindig jó gyerek voltam, mindent úgy csináltam, ahogy kellett. Mindig engedelmeskedtem és ilyen idegesítően vékony hangon beszéltem az emberekkel(ez a mai napig így van). Kiemelkedően jó tanuló voltam, hamar tanultam meg a dolgokat, de a hosszútávú memóriám nem volt jó. Nagyon érzékeny is voltam mindig. Elég lassú voltam/vagyok a dolgokban. Nagyon kimerítenek a társas interakciók és nagyon sokat vagyok egyedül, még a családommal is nagyon keveset vagyok. Nem bírom a szemkontaktust, mindig arra figyelek, hogy elegendő-e vagy túl sok esetleg. Képes vagyok nagyon belemerülni dolgokba. Kajálást illetően voltak fura dolgaim, például, voltak időszakok mikor ráfüggtem egy kajára és folyton csak azt ettem, illetve a textúrákat tekintve sokszor volt olyan időszakom, hogy nem bírtam megenni egyszerűen, mert hányingerem támadt. Válogatósnak nem mondanám magam annyira. Nyilván vannak dolgok, viselkedések, normák, amiket 20 év alatt eltanultam már, de rengeteg energiámat elvesz az élet ahogy megélem. Voltam már korábban pszichológusnál, szorongással és enyhe depresszióval diagnosztizáltak, gyógyszert is szedtem, de nem segített kb semmit, ezt a pszichológus is így gondolta.

Nem tudom mire gondoljak, lehetségesnek érzem ezt az opciót, de nem tudom merre induljak ezzel. Nem tudom elhinni, hogy ennyire nehéznek kéne lennie az életnek, főleg, hogy a legapróbb dolgok is megterhelőek számomra. Nem tudok normálisan létezni mint ember, emberi kapcsolatokat létesíteni, de nagyon elszigetelve érzem magam.

Köszönöm ha végigolvastátok és ha lenne esetleg valamilyen tanácsotok.