Bipoláris zavarnál ki dönti el hogy a „lehangolt“ szakaszban jelentkező öngyilkossági késztetéseket mennyire kell és szabad komolyan venni?

Ez engem is érdekelne.. Bár bipoláris tudtommal nem vagyok, de egyre gyakrabban gondolok az öngyilkosságra, latolgatom, hogy milyen módszerrel tudnám magamnak leginkább elképzelni.. Vagdosás nekem "alap", "hozzászoktam"már úgymond, de legutóbb végigsírtam, mert féltem, hogy mi van ha megölöm magam egyszercsak, mivel az említett esemény előtt egész nap ezen pörgött az agyam, hogy nincs értelme élni és meghalni kéne..

Aztán, van amikor ez elmúlik pár napra, vagy rövid időszakra, olyankor eszembe sem jut. Aztán egyszer megint visszajön, akkor lent vagyok rohadtul egy ideig, és utána megint jó. De én sem tudom, hogy mennyire kell ezeket a gondolatokat, késztetéseket komolyan venni.

Első vagyok, végéről lemaradt:

Elvileg, ha úgy érzem, eluralkodik ez rajtam, akkor kórházba kell bemenni, de hát, emiatt csak nem fogok berohanni, hogy kérem, segítsenek, mert félek, hogy megölöm magam.. Mmint, hogy egy félelem, egy gyanú miatt tettlegesen kórházba menni, ez neke mfura.. Tény, ha már megpróbáltam és nem sikerült, vagy magamnál vagyok és tudok segítséget hívni, vagy be tudok menni, az más, mert akkor van hitele a szavamnak, hogy tényleg komolyan gondolom, de így, hogy csak bemegyek, azért hülyét is csinálnék magamból..

Nálunk, helyi kórházban lehet ilyenkor beszélni pszichiáterrel, ő ír fel gyógyszert. Ez rövidtávú, de megoldás az adott pillanatban.

Hosszabb távon meg egyéni terápia javasolt.