Nem tudom hogyan tovább. Mit tegyek?
Életem során jó pár kapcsolatom volt, de mindegyiknek valamilyen okból vége lett. Huszonévesen volt az első normális kapcsolatom, előtte a csajok csak szórakoztak velem. Bújós vagyok és szeretetre vágyom. Idén lett vége szintén egy kapcsolatomnak, aztán beleugrottam egy barátság extrákkalba, amiből megint az lett, hogy szerelmes lettem. A héten viszont vége lett a dolognak és most annyira megvisel a dolog, ahogy még egy kapcsolatom vége se viselt meg. Függetlenül attól, hogy nem jártunk tőle kaptam a legtöbb szeretetet és odafigyelést, ápolta a lelkem míg tartott a dolog és fordítva is igaz ez. Sajnos azóta próbálkoztam olyan dologgal felkelteni az érdeklődését ami működött köztünk, de csak fordítva sült el a dolog és csak elszúrtam még jobban a helyzetet. Nincs kedvem pszichológushoz menni, nem erőm hozzá. Egy helyre már írtam ahol 72 óra alatt válaszolni fognak, de még nem kaptam onnan választ....
35/F
Nem mindenkinek való a barátság extrákkal , kemeny műfaj
Főleg, hogy te normalisan működsz, es akarsz érzelmileg kötődni. Az ilyeneknek nehéz! Legtöbb nő pasi több vasat tart a tűzben, még a házasok is es ha te hűséges is vagy, “párod” szarrá csalhat erre nagy az esély
Hany ferj dicsekszik hogy ő hűséges, es tenyleg becsuletes, de szegeny inkabb nevetseges, mert a felesége közben csalja.
Sajnos ilyen a világ ma, nincs mit tenni
Ja es véleményem szerint ezek a barátság extrákkal kapcsolatok, nagyon lélekölőek hosszútávon es önámítás hogy csak szex , mert akarva akaratlan lesznek érzések, mert a szex intim helyzet, kell hozzá a bizalom, es érzések maskepp nem működik ......
csak annyi, hogy joga van a masiknak masokkal is kavarni
Én azt mondom, hogy szállj ki ebből mert még több sérülést tudsz szerezni!
Ha az ex pasi miatt ejtett, akkor annak nagy hatalma van fölötte es ezek szerint rá várt! Nincs kizárva, hogy téged felhasznált időtöltésnek, vagy hogy feltekennye tegye a másikat!
Ezek utan nem hiszem hogy szereted, mert ilyen nőt nem lehet szeretni, sokkal inkabb fáj es sérült az egód! Most hajlamos leszel neki bizonyítani, hogy kibékuljetek, de ez csak azert lesz, mert remeled, hogy az egód helyrejön!
Az ex hirtelen tűnt fel a semmiből...
Én meg mivel már kb minden ismerősöm vagy párkapcsolatban van vagy házas vagy családja van, így sokkal nehezebben élem meg, hogy nincs még családom, pedig már szeretnék. Egy olyan nőtől akitől azt kapom amit adok, akivel minden jó, aki eltud fogadni teljes valómban és még nincs gyereke, de szülne nekem...
Az ex nem a semmiből tűnt elő. Több mint valószínű tárgyalgattak, csak te nem tudtál róla!
Senki nem tűnik elő a semmiből
Szerinted. Majd ha megint összevesznek, megint előránt es aztán megint letilt stb amíg megbolondulsz.
Es hogy tűnt elő a semmiből? Beesett az ajtójan? Es ha ez történt, miért nem mondta meg neki, hogy nem kell neki már es ott vagy te stb
Ha ilyen könnyen visszafogadta az exet azt jelenti, hogy abba szerelmes esetleg. Emiatt lehet nem tudott irántad érzéseket táplálni
Ha beled szeretett volna, akkor nem tudta volna visszafogadni az exet, ra se tudott volna nézni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!