Mi a különbség az elkerülő személyiségzavar és a szociális fóbia közt ?

Önbizalomhiány. Gyerekkortól alakul ki, nem volt támogató közeged. Sem a családod, sem egyéb környezet.

Nem tudsz frusztrációt viselni, ha valaki esetleg nemet mond, máshogy gondolja, kritizál.

Szüleid lehetnek ilyenek. Nem tanítottak meg magyarul az életre. Hogy az mindig szembe fog jönni. Azért, mert nem férnek hozzá az saját érzéseikhez sem. Bábszínházban nőttél fel. Ezen pszichoterápia segít.

Ja, és ne a neten olvasgass, meg diagnosztizálgasd magadat. A maximum csak aha-élményt ad. Pár pontban magadba ismersz. De valódi önismeret, önbizalom, támogató személyes közösségben épül. Sajnos jelenleg csak fizetős formában, mert a barátoknak sem tud az ember őszintén megnyílni. A barátoknak nincs ideje órákig csak hallgatni egy valós problémát.

Ha te azt mondod, hogy annyira eleged van a kollégádból, aki állandóan beszól, hogy legszívesebben megfojtanád, hogy reagál a környezet?

"Hogy lehet ilyet mondani?" "Te sem lennél akkor jobb", "Ne legyél már ilyen, más is kibírja", stb

A terapeuta azt mondja, hogy "Sajnálom, hogy így érez, biztosan nehéz lehet most ez" "Mit gondol, mi váltja ki ezt az érzést? Emlékezteti az a kolléga valakire esetleg?" És ez minden gyógyulás kezdete. Csak ez nem magyar, ki mond már ilyen asszertív mondatokat a másiknak. Ki hisz egyáltalán a másiknak?

Teljesen igazatok van. És ez már népbetegség nálunk magyaroknál.

Kérdező, nem tudom, hány éves vagy, de az önbizalomhiány a gyerekkorra vezethető vissza, akár a szülők, akár az iskolai közeg, megjegyzések, mások elvárásai stb. Ezeket mindenképpen érdemes szakemberrel felejteni. De tényleg dühítő, miért kell nekünk alapból fizetni olyan segítségért, amit empatikus jóbarátok is tudnának, csak olyan kevés van. Kereshetsz olyan fb csoportot, amelyet mondjuk egy coach vezet, és ott támogató közegre találsz, megoszthatod a problémáid, tanulhatsz a másokéból. Az önismeret hosszú és rögös út, nem mindenki indul el rajta.

Én ajánlanám neked (és mindenkinek) Csernus és Galla Miklós beszélgetését a youtube -on. A művész úr ékes példája annak, hogy lehet egy életet leélni úgy, hogy nem dolgozunk a problémáink megoldásán csak az elkerülésén. Nem oldjuk meg a félelmeinket hanem azok kikerülésére építjük fel a saját kis világunkat. Így is lehet élni. De nem biztos, hogy érdemes...

Te vágysz társaságra, csak félsz, szorongsz, hogy fogadnak el. Ez tulajdonképpen mindenkiben benne van kisebb nagyobb mértékben. Merj nyitni. Mindig csak egy kicsit. Kis lépésekben. Neked egy támogató közegre van szükséged ebben a fejlődésben.

Inkább az nem kéne, hogy neten olvasod és diagnosztizálod magad. Mert ugye könnyű amögé bújni, hogy hát nekem személyiségzavarom van, szociális fóbiám van. Ezzel el van rendezve az életed.

Holott ilyet csakis pszichológusi javaslatra pszichiáter diagnosztizálhat.

Amit te meg a kérdező csinál, az csupán menekülés. Két perc kiguglizni és felfedezni az aha élményt. Belenézni a valóságba viszont már 2 év terápia is lehet. És megoldani az fogja. Nem dr. Internet.

Ha többre tartod magad, hogy akarsz beilleszkedni?

Aki nem fogadja el az embereket olyannak amilyenek és lenézi őket, az antiszociális.

Tök mindegy, hogy melyik. Menj és kezeltesd, ne pedig online dilemmázz!!

Egyébként nekem mindkettő van.