Hogyan tudnék túllépni, feldolgozni ezeket a gyerekkori traumákat?

Apámnak az volt a mániája, hogy őt "hülyének nézik".

Ezt 80%-ban rajtam élte ki kb 10 éves koromig.

Ha átmentem a szobán és rámosolyogtam, fenyegetően rámförmedt, hogy miben spekulálok!? Átkutatott, kikérdezettt.. nem is vayok egy mosolygós ember sajnos..csak a barátaimmal.

Sok olyan sztori volt ami elképesztő. Kézmosáskor összevizeztem a ruhám ujját ami másnap is vizes maradt. Kb 4 éves lehettem, rámfogta, hogy belemártottam a bilibe...hiába sírtam, ordítozott, bocsánatot kellett kérnem. Mindig ez volt, általában meg is pofozott ilyenkor. Anyám sosem védett meg, csak nemán szenvedett mellette.

Csúnyán beszélt rólunk, fenyegetőzött nekem, hogy elhagy mint az egyik barátom apja a családját, mert micsoda szar alakok vagyunk (mai ésszel felragyogna az arcom és megkérdezném segíthetek esetleg csomagolni?).

Borzasztó volt gyerekkoromban. Nem mertem szólni ha pisilnem kellett mert abból is cirkusz lett.

Mostanára egy szerencsétlen magányos öregember akinek máj meg egyéb problémái vannak. Ivott, persze.

A legrosszabb az, hogy másokkal roppant kedves és vicces, nagyon kevesen ismerik úgy, ahogy a családjával viselkedett.

30 elmúltam de még mindig nem jöttem helyre ezekből a dolgokból, a pszchológus keveset segít. Bár kipróbálok egy másikat is.

Hogy teszi túl magát ezeken az ember?

Rengeteg dologban kísért. Összerezzenek, ha hozzámérnek, dührohamot kapok, ha vki megkérdez tőlem vmit pl.hogy hol van, nem láttam-e. Borzastóan stresszes vagyok, mindenféle krónikus betegségem van már.

Mi segít? Nem akarok gyógyszert szedni! Csoportterápia? Pszichodráma?

Valakinél bevált valami?