Hogyan lehet sikeresen feldolgozni a gyerekkori traumákat?

Tudom, hogy kismillió kérdés van a témában és rengeteg kérdést olvastam én is személy szerint.Viszont leírom dióhéjban az enyémet,hátha tudtok segíteni.

Egy felnőtt 30-as éveimben járó nő vagyok.Normálnak mondható családba születtem bele, bár a szüleim soha nem illettek össze emberileg és anyagi értelemben sem. Anyukám igazi kaffogós,kioktatós,arrogáns típus. Apukám (már nem él) ő pedig egy iszonyat csendes,magába forduló,alázatos ember volt. 12 éves voltam, amikor anyám összejött egy férfival apám mellett. CCc.7 évig voltak szeretők, mag anyám elvált és folytatta tovább az életét azzal az emberrel.Mára már régebb óta vannak együtt mint amennyit apám és anyám leélt a házasságban(20 év). A gondok itt kezdődtek. 12 éves voltam, amikor anyám elhanyagolt. A nagyszüleim hétvégi házába ment a szertőjével én meg otthon maradtam apával, akinek hű társa lett az alkohol. Apukám nem lett agresszív az alkoholtól, de sok veszekedésnek voltam szem-és fültanúja. Apa miattam nem akart elválni, anyám meg hajszolta a saját boldogságát a hapsijával.Természetesen mindeközben hogy anyám félrelépett, a saját rossz házasságát rám vetítette ki.Gyerekként is folyamatosan vert és verbálisan is bántalmazott, de amikor a hapsija képbe került, akkor mindez felerősödött. Ha otthon volt, akkor kiabált velem,kritizált, semmi nem volt neki jó. Aztán már leérettségiztem és azután elkerültem 200 km-re főiskolára. Tudatos volt, hogy minél hamarabb elkerüljek otthonról és messzebb is. Közben a szüleim elváltak és anyám összeköltözött a hapsijával. A hapsinak nem volt semmije. Apukámnak viszont volt egy lakása kiadva(még annó a szülei ezzel fizették ki,mert a nagybátyjám a szülői háznál maradt, apa meg kapott egy lakást a szüleitől). Mivel az a lakás amiben felnőttem anyámé és apámé volt közösen, így a bíróság úgy határozott hogy apám maradjon benne és a másik fél rész meg anyámé, de ahhoz hogy anyám el tudjon költözni apámnak ki kellett fizetni a másik részt. Persze nem volt rá pénze, de anyám nagyszülei kifizették apámat és anyám abba a lakásba költözött a hapsijával ami azelőtt apám lakása volt és ki volt adva. Persze a hapsijának kézenfekvő volt, hogy kapott egy nőt lakással együtt,naná hogy ő jól járt. Főiskola mellett még hazajártam,mert ott a környéken dolgoztam hétvégente. Keserves,kemény évek következtek. A főiskolán ugyan volt ösztöndíjam, de mellette dolgoztam hogy el tudjam magam tartani. Nagyon keveset aludtam. Eléggé ki voltam készülve. A hétvégi munkám miatt hétvégente anyáméknál laktam. Az alatt a rövid hétvége alapján teljesen leszívták az energiáimat. Sokat sírtam. A párja a fenekemre csapott, taperolt. Ha anyámnak jeleztem mindig a párja mellett állt ki és mellettem soha. Olyannyira ellenem fordultak és kritizáltak, hogy ez maradandó sebet hagyott bennem. Anyám folyamatos arroganciája megmérgezett. Kritizálta a külsőmet és mindent amibe bele lehetett kötni. A hapsija is folyamatosan gúnyosan röhögött rajtam. Egyrészt irigykedtek a jó eredményeimre,másrészt minden erejükkel próbáltak elnyomni. Akkor 20 évesen elhatároztam, hogy megszakítom velük végleg a kapcsolatot. Ezek hetekig, hónapokig tartottak csak, anyám mindig így vagy úgy de felbukkant. Egy egy ilyen felbukkanásakkor (telefonhívás) felkavart már a hangja is, eszembe jutottak a sérelmek. Mindig ő kereste a társaságomat én kerültem.Ha rajtam múlna már több mint 10 éve nem beszélnénk egymással semmit sem.Közben 23 évesen elvesztettem apukámat. Szó szerint halálra itta magát,Mivel apukám takarékos ember volt és anyámtól már el volt válva amikor meghalt, így 1 szem gyerekként én örököltem mindent. Ez külön feszkót generált,mert még jobban elhatalmasodott anyámon meg a párján az irigykedés, folyton beszólogattak és hátráltattak ahogy csak tudtak.Aztán jött egy fordulópont az életemben. 28 évesen férjhez mentem.Találtam egy jóravaló,csendes, nagyszerű férjet. Ő jó családból származik, ahol összetartás,szeretet van,pedig jóval messzebre került a családjától mint én (határon túli magyar). Annyira talpraesett, hogy amikor eladtam a vidéki örökölt lakásomat amit apukám után örököltem a pénz nagy részét a férjemnek adtam. Egy vállalkozást csodálatosan felfuttatott. Egy minigarzonba keztük az életünket, ott vártam a fiúnkat is. Sikerült vennünk egy házrészt, ami nagy kiugrás volt a garzonból. Ott 5 évet lehúzunk,míg nem fél éve egy csodálatos 5 szobás,kertes házba sikerült költöznünk. Azt is írhatnám, hogy látszólag egy csodálatos életem van. Anyagilag minden feltétel adott,most várjuk a 2.babánkat aki már egy elég jó helyre fog születni. Rettentő hálás vagyok, hogy az életem ilyen jól alakult ahhoz képest, hogy fiatal huszonévesként nem egyszer "éheztem",penészes kenyeret meg romlott parizert ettem. Viszont sajnos 1 dolog nem oldódott meg az életemben. Mégpedig anyámmal való viszonyom. A mai napig bánt az a sok sérelem amit nekem okozott.Amikor a fiamat szültem meg semm látogatott a kórházban, utána feljött vidékről hogy segítsen az újszülött körüli teendőkben, de annyira megbántott a szavaival, hogy 2.napon hazazavartam,mert nem bírtam idegileg.Folyamatosan sírtam.Kaffogott, utasított az addig nyugodt életemet felbolygatta.Persze szóltam neki, finomabban is aztán határozottan és a férjem is fellépett, de nem vette észre a tapintatlanságát,hanem neki állt följebb.Most ott tartunk, hogy fél évente vagy inkább évente 1x látja az unokáját. Nem kíváncsi rá,de azt elvárja hogy nyaranta 2 hétre levigyük hozzájuk a gyereket. A párjával azóta már férj és feleség lettek. A fiúnkat úgy tanították, hogy mondja a férjének hogy papa.Mi finoman,majd nyomatékosan megkértük hogy nem,mert nincs olyan kapcsolat, hogy ezt a jelzőt megérdemelné az az ember. Ilyenkor jön a szokásos sértődés.A forgatókönyv az, ha valamit szólok amivel megbántom, vagyis ő megsértődik, akkor fél évig nem beszél velem majd egyszer csak a semmiből felhív úgy,mintha mi sem történt volna.Többször írtam már neki a fb-on levelet is.Leírtam párszor a sérelmeimet finom stílusban de határozottan és ilyenkor az a válasz hogy nincs válasz,nem válaszol semmit csak 5-6 hónapra eltűnik majd felhív a semmiből.Egyetlen egyszer fordult elő, hogy írtam egy durvább levelet neki.Akkor feljöttek belőlem a sérelmek és azt mind leírtam neki. Persze bocsánatkérés,belátás nem történ hanem sértődés és a nagymamám hívott fel hogy mit képzelek hogy anyámnak ilyen levelet írok?!Az tényleg kemény volt,mert közöltem vele, hogy többé ne tekintsen a gyerekének. Persze jogosan gurult el a gyógyszerem. Amit még nem írtam le az az, hogy a 82 éves nagymamámat folyamatosan anyám és a férje lehúzza anyagilag. Szegény mama segíti őket mindenben. Anyám és a férje már kb. másfél évtizede folyamatosan természetgyógyászokhoz, táltosokhoz, sámánokhoz,gyógyítókhoz stb. járnak. Ezeket a rögeszmés beidegződött gyógyulási mániájukat nagyjából fél-1 évente kampányszerűen váltogatják.Ez alatt azt értem, hogy fél évente mindig más gyóygmód a tuti.Volt itt már Gyuri bácsi gyógyfüvei,germán orvoslás, nes cseppek,doterra, sunrider,tiens,élő vércsepp vizsgálat meg még a bánat tudja mi nem. Állandó előadásokra járnak az országba mindenfelé és a nagymamámat lefejik pénzzel. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a mamától pénzt kérnek kölcsön hogy autót vesznek (a mama már legalább 3 kocsit-több százezres értékűeket) fizetett ki. Egy darabig törlesztik, aztán utána a mama rájuk hagyja.Ők meg ezt kihasználják. Ebből lett elegem,mert felháborító ez az ész nélkül költekezésük és nagyzolásuk.Tegnap megint hívott anyám mert látta , hogy egy közös képet feltöltöttem a fb-ra a kisfiammal. Erre azt mondta a telefonba, hogy a halott apám lelke szállt bele a kisfiamba. Én erre azt válaszoltam, hogy ha te mondod biztos így van, de aztán ma délelőtt már úgy felkavart ez a beszólása, hogy megint írtam neki egy levelet. Megkértem, hogy tartsa meg a véleményét saját magának és ne bosszantson engem.Mindenki foglalkozzona saját életével. Persze látta,válasz nem érkezett,mert az a válasz hogy nincs válasz.Most megint fél év mosolyszünet jön és felbukkan. Nos, hogy tudnám én mindezt feldolgozni és elengedni?Azért mert van gyermekem, köteles vagyok a nem kívánatos nagymamával és a férjével kapcsolatot tartani?A helyzet tudom nem lesz jobb,mert már vagy 20 éve próbálok javítani rajta, de sajnos sikertelenül.Az arrogáns viselkedését nem tudja levetküőzni én viszont nem vagyok hajlandó mindent eltűrni. Nem tudom ki hogy van vele, de ha én valakit megbántok akaratlanul és ő jelzi felém akkor bocsánatot kérek. Anyám soha semmi miatt nem kért bocsánatot bármennyiszer bántott meg. Amikor főiskolás voltam, egy pszichológus azt mondta, hogy ne aggódjak, majd ha saját családom férjem és gyerekeim lesznek már minden más lesz.A frászt más. Annyival másabb persze, hogy nem kell velük élnem, viszont a gyerekkori sérelmek bennem maradtak és sokszor előtörnek belőlem. Most már ott tartok, hogy a telefont sem veszem fel.Azt már tavaly ősszel megírtam neki, hogy több együtt karaácsonyozás és húsvétolás nem lesz részemről. Viszont én egyáltalán nem akarok velük kapcsolatban lenni. Számomra mérgezőek a férjével együtt és idegesít a tapintatlanságuk.Ahhoz meg már túl vén vagyok, hogy mindent lenyeljek,eltűrjek.Jobb a lelkemnek ha kiírhatom magamból.Úgy vélem a lelki gyógyulásomnak ez része is hogy feltettem ezt a kérdést és neki is írtam már nem egyszer levelet. Az rosszabb ha magamba fojtom,mert örlődöm. Viszont a társadalom szemébe meg én vagyok a kegyetlen anyuka aki a gyerekét "eltiltja" a nagymamátóL.Nem tiltom el, de kiábrándultam a közös csládi összejövetelekből,ami sírásba és szenvedésbe torkollik.A gyermekemet sem szívesen bízom rájuk.Nem tudhatom, hogy milyen szekta tagjai éppen...pl.anyám fb megosztásai azért elég aggályosak számomra. Mindenféle furcsa emberrel találkoznak, fénytestvéreknek hívják egymást stb.Volt már valaki hasonló helyzetben?Hogy lehet ezt tartósan kezelni? A férjem azt mondja, hogy anyádat ne vedd komolyan.Hát igen, valóban ez lenne a legbölcsebb, de nem ő nőtt fel abban a mérgező gyerekkorban mint én és nem ő élte át a szenvedéseimet.Ő csak az a társ,aki többször meghallgatta a történetemet és tudja hogy van rossz szülő-gyerek kapcsolat, de nem élte át.Nem tudja milyen ez.Köszönöm, hogy elolvastátok!