Egyedül vagyok ezzel a problémával?

Ez egy elég kényelmetlen téma számomra, mert még senkit sem avattam be ebbe a titkomba. De már gondolkodom egy jó ideje hogy pszichológushoz fordulok ezzel, de a félelmem miatt tartózkodom tőle mégis. Hogy vajon mit szólna a gondomhoz, és hogy javítható e egyáltalán. Ezért fordulok ide, hogy előtte megbizonyosodjak arról hogy ez valóban óriási gond e, vagy ez kevésbé olyan beteges mint amilyennek én gondolom, és másokkal is előfordul.

Tehát elég régóta, gondolatokat játszok le a fejemben. Olyanok ezek, mint megélt pillanatok, de én hoztam létre őket. Nehéz ezt könnyen leírnom, úgy hogy érthető legyen, mert még számomra is komplikált egy picit. Amióta az eszemet tudom, sosem számíthattam igazán senkire, sosem állt mellettem senki a bajban, már gyerekként sem. Rossz szülők, satöbbi. Ezért már gyerekként is sokszor olyan dolgokra gondoltam, hogy bár lenne valaki aki megmentene engem bizonyos nehéz helyzetekből. Egy saját kis “személyt” hoztam létre a fejemben, akivel beszélgettem a gondolataimban amikor rosszul éreztem magam. Szóval tudtam hogy nem valódi, de jó érzés volt elképzelni, hogy valaki tényleg mellettem áll. Volt olyan is, hogy konkrétan rossz események emlékeibe képzeltem bele a képzelt kis emberemet, mintha ott lett volna, és nem történt volna semmi baj. Szóval mondhatni megmásítottam az emlékeimet. Ez idővel elmúlt, mert lettek barátaim a suliba, de aztán vége szakadt ennek amikor elballagtunk. Aztán felnőtt koromra ismét előjött ez a dolog. Amikor szomorú vagyok, elképzelem hogy az a bizonyos általam kitalált karakter meghallgat, satöbbi. De tudom hogy mindez nem létezik, csak egyszerűen félek hogy egyedül vagyok ezzel, és hogy ez nem normális. Vagy mások is szoktak ilyenekről álmodozni? Hogy van mellettük valaki a bajban?

Nos köszönöm ha végig olvastad, és a válaszodat előre is!