Ha szinte minden szét van csúszva, mélyen vagyok, mennyi időbe telhet a javulás?
Elég hosszú lesz, előre is elnézést.
34 éves vagyok, kb 5-6 éve szorongok, külső tényezők függvénye volt mennyire érzékenyen hatottak rám.
Egy fél éve eljutottam oda, hogy nem tudtam a munkámat elvégezni, mert munkahelyen is rosszul voltam. Gondoltam, ha felmondok és hazaköltözök anyámékhoz majd kipihenem, na nem így lett. Ott jöttek újabb gondok: önértékelési problémák, cirkádium ritmus felborulása, depresszió, totális kedvetlenség.
Hazaköltözés után, feküdtem napi 14-16 órákat, aktivitásom lecsökkent 0-ra. A sok fekvéstől kijött rajtam állandó fejfájás, hátfájás, mivel nem mozogtam étvágyam se volt, volt hogy 1 szendvicset ettem naponta.
Voltak kisebb hullámok, hogy javultam, elkezdtem sétálgatni, testedzést végezni itthon, de ezek 3-4 hét után alábbhagytak.
5 hónap után annyi volt a javulás, hogy kerestem egy pszichológust.
Őt megkérdeztem, hogy mennyi idő múlva lehetek jól, azt mondta nem leszek jól sose, ha csak arra várok, hogy jól legyek és majd akkor keresek új munkahelyet például. Azt mondta attól jönnek el a javulások ha kis lépésben elkezdek a célom felé lépéseket tenni. Az első az volt, hogy hagyjam el a házat és nyissak a barátaim felé személyesen is. Ezeket elkezdtem csinálni.
Ő felsorolt 5-6 dolgot ami a mentális jólét alapfeltétele, az első
az, hogy rendesen aludjak.
Ami most hiszti, de képtelen vagyok rá. Most a nagy meleg is keresztülhúzza. De nem bírok elaludni éjfél, hajnal előtt. Nyomkodom általában a telefonomat. Olyan 10 óra körül szoktam felkelni és minden nap úgy kelek fel, mint egy mosott fos. Amiért így érzem magam hajlamos vagyok, hogy nem csinálok semmit, mert lajhárnak érzem magam.
Pszichológus azt mondta hagyjak fel az összes szociális médiával, és a felnőtt tartalmú videók (pornó) nézésével. Most annyit javultam, hogy letöröltem az instagramot és tiktokot a telefonról. Pornót meg nem nézek 2 napja.
Célban van a testmozgás, de sokat fáj a fejem és nincs kedvem belekezdeni. A fejfájásom meg a rendszertelen alvástól van és hogy a nyakamat kitekert állapotban tartom a telefon nézése miatt.
3 hete járok a pszichológushoz, ő azt mondta szeptember közepére már egy elég jó változást tudunk elérni. Közben naplót vezetve kell neki küldenem minden héten, hogy miket sikerült elérni mi az ami gondot okoz, milyen érzéseket élek át.
Szerintetek, ha tényleg ráfekszek (muszáj mert a pszichológus figyeli, hogy mennyire vagyok aktív amiket kér tőlem azokkal kapcsolatban) akkor reális ez a szeptember közepe?
Ő azt mondta, hogy nyugodtan aludjak még 1 évet az ágyban, ugyanolyan szarul leszek mentálisan, mint 3 hónapja is. A tettek fogják megváltoztatni a dolgot.
Elvileg 3 terápiás ülés múlva már lesznek kognitív módszerek is.
Szóval elég mélyen vagyok, amit a pszichoszomatikus tünetek nehezítenek, de egy dolog motivál legjobban, hogy 6 honap semmittevéstől nem javult meg, akkor tényleg csak attól fog, hogy belekezdek mindenbe amibe mégha 1% kedvem van maximum akkor is muszáj lesz.
Ez egy ilyen mellékes kérdés: az alvást mennyi idő lehet helyrerakni? Nappal álmos vagyok, este nehezen alszom el.
Gyógyszer nálam kizárva. Még a koffein is viszonylag
A telefon nyomkodása az elalvást (se a nyugodt alvást) nem fogja segíteni, mert a cirkadián ritmust elállítja, melatonin termelést módosítja.
Mindfulness-t tanuld meg, telefon-nyomkodás helyett szerintem azt gyakorold.
Egyetértek az első válaszoloval hogy felesleges ezt kalkulálni számolgatni. A doki mondott egy számot ami az eddigi tapasztalatain alapul, de mivel mások vagyunk előfordulhat hogy neked kicsit több idő kell.
Legtöbbször nem vesszük észre az apró változásokat, igy reális lehet a szeptember közepe.
A leírtak alapján rossz a közérzeted, ha odafigyelnél a rendszeres vízfogyasztásra és kiegyensúlyozottan étkeznél, az javítana a közerzeteden és teljesítményedet is segítené az edzés közben.
Egyetértek a média elhagyásával, igy több időd marad magadra. Pl talalhatnál egy hobbit, ami lefoglalná az agyad, elterelné a figyelmedet a felesleges gondolatoktól, szórakoztatna, levezetné a stresszt.
Az alvásra rengeteg tipp létezik már, amikor én nem tudok elaludni ASMR videókat nézek, nagyon nagyon naaagyooon bizarak, de valamiert vannak olyan videok amig segítenek elaludni. Nem 100%-ban segít de legalább egy 98%-ban szokott. Ha szoktál szundítani nappal akkor azt hagyd el mindenképp. Egy kemény edzés után hamar kidől az ember( csak hogy egyre több okod legyen elkezdeni edzeni :D)
Ezen kívül nem tudom mit tudnék javasolni amit egy pszichológus már ne tett volna, vagy tenne meg.
Sok sikert kívánok :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!