Létezik olyan hogy valakinél képtelen kialakulni az önbizalom?

Mekkora igazság, amit a 11. válaszoló írt, nem is elég neki egy zöld jelzés, tapsvihart neki, szó szerint ezt írtam volna én is!

Van olyan, hogy gyerekkori depresszió, hogy ne lenne, és én sem tudtam gyerekkoromban, hogy van olyan, hogy depresszió, mert egy gyereknek nem is kéne, nem is szabadna tudnia arról, hogy van ilyen, minden gyereknek a világon tökéletes boldogság járna, vagy legalább normális élet, de sajnos az a ritkaság, akinek ez megadatik.

Ahogy elolvastam a válaszod, kérdező, rögtön bennem is az fogalmazódott meg, amit a 11. írt, hogy minden bizonnyal nem hat neked a gyógyszered ÉS csak a gyógyszer sosem segít, az legfeljebb fájdalomcsillapító, ám ha - képletesen szólva - olyan lelki szálkáid vannak, amelyek száz éve vannak beléd betokosodva, akkor azt már tán el is felejtetted, hogy mi fáj neked igazán, hát még ha a gyógyszer is fájdalomcsillapító, és ne adj Isten még pluszba is deprimál, miközben még függőséget is okoz.

Képzeld azt a másik szörnyen szélsőséges hasonlatot, hogy ha ne adj I levágná valami egy végtagodat vagy egy állat tépné le kezed vagy lábad, akkor te sem egyeznél ki egy sebtapasszal, ugye?

Beszélgetős terápia mély lelki ásásokkal kikerülhetetlen, hogy megkeresd, hogy mi húzza le a természetes mosolyod!!!

Mikor voltál utoljára felhőtlenül boldog, emlékszel? Kétévesen? Mi változott? Nem mintha itt lehetne terápiát vezetni, de miért is ne, megpróbálni meg lehet!

Válts dokit, válts gyógyszert, sőt, hagyd is el azt, és koncentrálj a beszélgetős szakemberekre! Nekem is segített, és jól fogalmazta meg a 11-es, hogy elfogyasztunk egy párat, míg megtaláljuk azt, aki tényleg tud is segíteni! Én is már csak távoli emlékként tudom, milyen az a legmélyebb depresszió, amely húsz-harminc évig beárnyékolta az életemet, sosem szedtem semmilyen bogyót, ám 3-4 év terápia során egyrészt jobban megértettem önmagam, másrészt azt, hogy mi normális és mennyire abnormális családban nőttem fel, és mindennél fontosabb, hogy véglegesen elköteleződtem az élet iránt! Nem azt mondom, hogy meg tudom valósítani minden régi álmom, és hogy amit nem, azt nem önbizalomproblémák miatt tán, de összehasonlíthatatlan az életem terápia előtt és után, ég és föld életminőség, komolyan!!!

#10 Nem, a te depressziód nincs kezelve! Mert nincs pénzed a kezelésére, csak a tünetelnyomásra van! Pszichiáter helyett 6 év jól működő pszichoterápiával már nem Mentális egészség, hanem pl. pénzügyek vagy otthon témában írogatnál kérdéseket, mert a javuló önértékelés a pénzt is jobban vonzza… A gyógyszer nem “gyógyít” mentális terheket, egész biztos, hogy a szocfóbiád is ott lapul, csak a szereid elnyomják.

Ha gyerekként is “ilyen” voltál, csak azt jelenti, hogy a családi környezeted már csecsemő/kisgyerekkorodban elvégezte a “pusztítást”.

Van olyan gyerekkori barátom, akit kívülről nézve imádtak a szülei, mindennel is ellátták, vele dicsekedtek mindenhol, s ez az ember is úgy nőtt fel, hogy az alap életérzése az, hogy ő egy rossz és nyomorék ember, akinél mindenki értékesebb. Igen, ez nem logikus, de nagyon sok hasonló dolog van, hogy felnőtt fejjel nem tudjuk megérteni, mi zajlik egy gyerekben, hogy jön le neki valami. Például tipikus, hogy a szüleik válása miatt a gyerekek önmagukat hibáztatják, hogy ők az elégtelenek/rosszak. Vagy hogy akit mindenért megdicsérnek és nem hagyják hibázni, az nem egy zseni lesz ettől, hanem az ellenkezője, aki folyamat szorongani fog a teljesítménye miatt.

Ha előre akarsz lépni, egyszer fel kell majd ismerned, mit baltáztak el a szüleid (talán merő jószándékból), s meg “kell” haragudni rájuk, hogy aztán el tudd engedni a haragoddal együtt a nekik köszönhető életérzéseidet, megküzdési stratégiáidat is. Hogy működő, örömet hozó dolgok vegyék át a helyüket.