Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Van értelme így élni?

Van értelme így élni?

Figyelt kérdés

Nagyon sajnálom amiért ezt ide írom ki, de egyszerűen már nem tudok kitől segítséget kérni.

Legbelül a szívem mélyén mindig is éreztem hogy valami nincs rendben velem/más vagyok mint a többi fiú. Mindig is lány akartam lenni, már egészen kis korom óta, amióta az eszement tudom. Ezeket az érzéseket egész életemben próbáltam elnyomni, és mostanra már teljesen ki vagyok égve. Pszichológushoz mentem párszor, de nem segített. Nyilván ma már van lehetőség nemváltó műtétre, de annak több veszélyei is van, illetve nem lennék képes elfogadni magam úgysem, nem tudnám igaznak érezni magam. Egész életemben gyűlöltem magam, gyűlöltem a testem, gyűltem hogy nem lehetek olyan mint a többi lány. Igazából csak szenvedek napról napra és nemtudom hogy van e értelme így élnem. A családom és barátaim transzfóbok, ha nekik elmondanám sose tudnának úgy rámnézni ahogy eddig. Erre a problémára egyszerűen nincs megoldás. De elfogadni sem tudom. Minden normális ember éli az életét, én pedig úgy érzem hogy megkaptam valaki másét. A testem olyan mint egy börtön amibe a lelkem örökre be van zárva. Van értelme végigélnem egy életet így, vagy csak vessek véget a fájdalomnak?



2023. júl. 14. 11:20
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
9-es. Én is transz csaj vagyok és sok ilyet hallottam illetve én is átmentem ezen úgy írok. 8-as vagyok
2023. júl. 14. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%

Ma már rengeteg transz felvállalja magát

Ez nekem tuti erőt adna ha én transz lennék

Hormonokat műtét nélkül is lehet szedni

2023. júl. 14. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:

12

Lehet de ha nincs hozzá tapasztalat akkor nem ajánlott. Elég sok veszélye van főleg az eggyik a trombózis is lehet. Ha valaki hajlamos rá annak folyton kell mellé olyan gyógyszert szednie ami ezt eggátolja

2023. júl. 15. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
Milyen tapasztalat?
2023. júl. 15. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
Egészségügyi mint pl minél mi a jó érték
2023. júl. 15. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:

#13 Te miről beszélsz? A legtöbb orvos, aki nemi megerősítő műtétet végez javasolja, hogy előtte legyen 1 év HRT.


A trombózisveszély meg műtét nélkül, és műtéttel is fennáll, ugyanis azt az ösztradiol fokozza, amit transz nők általában szoktak szedni, kenni, injekciózni, vagy valamilyen formában bejuttatni a szervezetükbe.

2023. júl. 16. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
Szegeden volt megerősítő műtétem úgy hogy mondtam a dokinak hogy mióta vagyok hrt-n (kb 3-4 év volt). Bár én nem DIY-oztam
2023. júl. 16. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%
Van értelme így élni.
2023. júl. 17. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%

Ha tudsz angolul YouTube:

Contrapoints - https://www.youtube.com/user/contrapoints,

Philosophy Tube transz részek - https://www.youtube.com/@PhilosophyTube,

Jesse Gender - https://www.youtube.com/@JessieGender1.

The Danish girl, mint film.

Anime: Wandering Son.

Ha könyv érdekel Julia Serano: Whipping Girl és Sexed up.

Esetleg Judith Bulter Gender Trouble (nehezebb iromány).

Dolgozz fel a témát, mert ez a te életed éppen.


Ha bigottokkal beszélnél, akkor itt van Gender Critical dokumentum playlist - https://www.youtube.com/playlist?list=PLpsOqtfNXxWkelepAjkpr..

Forrest Valkai ateista biológus - [link] https://www.youtube.com/watch?v=qF14BmfWw1k

Ha nem változik a véleményük, akkor elvesztek már, haladjál az élettel tovább.


Ha van pénzed menj transznemű szakvéleményét kiadó emberhez. (Emberségesebbek, mint a korházban a sorsolás alapű random addiktológus)

Felhivótt és rákérdezel, hogy szakvélemény a közelieknél. Lélekművek Budapesten 3 nap alatt add 13+13+60 ezer forintért, de telefonban megbeszélett, ha változás van benne. 45, 45 perc előtörténet 2 nap és egy másfél órás teszt harmadik nap. Kettő kell egy klinikai pszichológustól és egy pszichiáter. Másik opciók Ausztria német vagy Hollandi angol, dolgozni kell és az állam ad segítséget. Civil szervezetek segiteni tudnak Háttér Társaság, Transvanilla, Transzegészégközpont.


Budapest: Dr. Bordás Noémi - [link]

Beszélj Transzokkal!!!!! -> TRANSZ ZÓNA fb csoport - [link]

2023. júl. 18. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
Ja vedd le a veszőtt, vagy a pontott a végéről, ha nem jó.
2023. júl. 18. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!