Meddig tart az a szint, amíg normális elgondolkozni az öngyilkosságon?

Volt néhány elfeledett traumám, vagyis emlékeztem rá de nem szabadott róla beszélnem és elfojtottam magamban 15 évig. Pszichológussal felhoztuk. Családi dolog, semmi illegális, de engem nagyon rosszul érint mai napig. Először próbáltam magamban lerendezni. De nem ment, mert közben megutáltam a szüleimet, akik okozták ezeket a sebeket. Kiosztottam őket. Egy ideig nem beszéltünk, most egy hete igen. Továbbra sem éreztem magam többnek, mint egy sebzett kislánynak, de nyitottak array hogy változtassanak, amin tudnak, viszont én úgy érzem, ennek annyi, sosem leszek már jóban a szüleimmel és nagyon nem ezt kellett volna csinálnom, hagynom kellett volna, hogy éljünk ugyanúgy és én meg nem beszélek a dolgokról, elfelejtjük mind.

Az elmúlt hetekben mindennap elképzelem elég részletesen, életszerűen, hogy ölöm meg magam, mert ez, hogy a szüleim milyenek voltak és én milyen voltam velük elviselhetetlen. A fájdalom, amit ők okozták és amit én nekik...

Persze nem teszem meg mert van párom és vele boldog vagyok, megad nekem mindent, de rajta kívül nincs miért élnem.

Pszichológushoz már nem járok mert elment szülési szabadságra. Illetve azt elmondta első nap, hogy ha bármi ilyen gondolatom van akkor nem ő fog kezelni hanem pszichiáter.

Most is éjjel egy óra van, 5 óra múlva kelek de ezen sírok...