A személyiség állandó vagy változik?

Én is nagyon sokat változtam jó értelemben, de ehhez kellett a barátom, aki mindig megmondta mikor vagyok hülye.

Ettől függetlenül részegen azért elő tud jönni még a régi énem, tehát úgy gondolom előhozható, de nem vágyom rá igazán, ezért nem iszom és akkor minden okés :)

Bizonyos személyiségvonásaink, főleg, amik döntően biológiai meghatározottságúak, viszonylag állandóak az élet folyamán. Egy introvertált ember például nagy valószínűséggel élete végéig introvertált marad. Az ember temperamentuma sem valószínű, hogy szélsőségek között változna.

De sok minden más változhat. Az életkorral, és a tapasztalatok bővülésével is. Változik az identitásunk, nőhet, vagy csökkenhet az önértékelésünk, változhatnak, vagy fejlődhetnek a megküzédi mechanizmusaink.

Ám ez egy érdekes kérdés.

Nincsen régi és új énünk. Egy énünk van, amelyik folyamatosan változhat a körülmények függvényében.

Az, aki régen voltam, nagy valószínűséggel nem leszek többé ma, mert változtam az addigi tapasztalataim függvényében.

Változhat a személyiség, bár általában csak kényszer hatására változik. De ha pl valamely személyiségjegyemet meg akarom változtatni, elég ha minden este a személyiségjegy szempontjából megvizsgálom az aznapi viselkedésemet, majd eszerint javítok vagy erősítek (dícsérem magam, vagy belátom a hibát). Ettől elindulok egy általam óhajtott irányba.

Sajnos az emberek általában büszkék arra, hogy nem változnak, és azt mondják, bizonyos kor fölött már nem is lehet. Ez a gondolkodásmód gátja a személyiségváltozásnak.

Az tény, hogy a kognitív disszonanciának sokszor attitűd változás az eredménye. De azt nem hinném, hogy az agy törli az ezzel kapcsolatos információkat. Az információk, vagy épp azok emléknyoma megmaradhat, de már nem azok az információk a hangsúlyosak, hanem az újabbak. (Ez is érdekes kérdés, talán nézték is kísérletileg, hogy az énünkre vonatkozóan bizonyos tényezők függvényében milyen információkat hívunk elő.) Egyébként pedig, ha az énkép fogalmát kapcsoljuk a személyiséghez, akkor az, hogy kik vagyunk, tényleg az adott szituáció függvénye is. Ezt írja le a munka énkép fogalma: az, hogy aktuálisan milyen éntartalmak hozzáférhetők, sok tényező függvénye. Függ a szituációtól, és függhet a hangulatunktól is.

De ez az egész elég messzire vezet:).

Bizonyos tekintetben állandóak vagyunk, más tekintetben pedig képesek a változásra.

Nem tudom, ismeritek-e Fodor Ákosnak ezt az írását. Nem egészen (csak) ide illik, de elég jól kifejezi, milyen összetett az ember.

Fodor Ákos: Arcképcsarnok

Van egy arc,

amit csak önmagunkat elképzelve látunk

- lehet, hogy ez az igazi.

És van annyi arcunk,

ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,

hogy ezekben akad néhány közös vonás

- lehet. Akkor ez a valóság.

Van egy,

amit tükörbe nézve látunk: villám-

gyorsan alakuló, képlékeny látvány: múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék

- efölött húnyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.

És van,

van arc, amit csak az lát, aki szeret,

akit szeretünk. Ez a legszebb,

a legmulandóbb. A legérvényesebb.