Hogy beszéljek a barátnőmnek a múltamról?

Egyetértek az első hozzászólóval.

Ha szimpatikus vagy a másik lánynak,kedvel Téged akkor nem fogja zavarni a múltad sem.

Ha elmondod neki és utána hátat fordít neked, akkor nem is érdemes rá időt pocsékolnod

En vagdostam magam, tobb helyen, a karomon van tobb piros csik, atment tobb vagas a zsirszoveten, szetnyilt az egesz seb magatol a vagas utan ugy hogy tisztitas kozben belelattam kb. a karom husaba/izmaba mar nemtom mi van ott, a labamnal szinten.

Rohadt idegesito volt mert sebeszetre nem akartam menni mert bekuldenek osztalyra es en meg azt utalom. Nincs mit csinalni, szeded a gyogyszert es kesz. Unalmas. Mar voltam ketszer, egyszer zartra is beraktak egy idore.

En azt tanacsolom ne mond el. Ha lehet minel kevesebb embernek mondd el, sminkkel probald a - gondolom - feher hegeket elfedni.

Hetkoznapi ember nem fogja ugy felfogni ahogy a mentalis betegek. Ne gondolkodj a sajat fejeddel. A hetkoznapi ember eliteli az ilyet inkabb veszelyesnek, orultnek. Nincsenek betanitva hogyan gondolkodjanak errol, es nem is kell ameddig ok nem csinaljak magukkal ezt.

Szerintem ha megakarod tartani a baratsagodat vagy nem tudom mit tervezel, akkor ezekrol ne beszelj.

Egyedul nagyon kozeli csaladtagok tudjanak rola es ha lesz szeretod fiu vagy lany es megbizol benne, csak nekik mondd el/mutasd meg. De azt is ovatosan. Meg a diagnozisaidat.

En mar kicsit idosebb vagyok 30 korul. En ezt tanultam eddig.

Sosem tudod, hogy kinek mondja el - ahogy mar ez megtortent veled, ahogy leirtad.

Sosem tudod a jovoben kivel talalkozol, kivel fogsz egyutt dolgozni, mondjuk legyek akar olyan akit nem is ismersz, de hallott rolad.

Sajnos ez ezzel jar.

Nagyon sajnálom, hogy mi mindenen mentél keresztül és örülök, hogy terápiában vagy és most jól érzed magad az új iskolában! Nagyon nehéz téma azzal együtt, hogy én szélsőségesen őszinteség- és szeretetpárti vagyok, de pontosan tudom azt is, hogy milyen kemény tud lenni egy középiskola átlag diákközege, szóval én azt mondanám, hogy iszonyat érzékenységgel és óvatossággal készítsd föl a barátnődet arra, hogy el fogod neki mondani, mindezt úgy, hogy folyamatos ellenőrzéssel, hogy ő milyen információra mit reagál, azaz mennyire elfogadó vagy elutasító. Egyetértek azon előttem szólókkal, akik azt mondták, hogy aki emiatt elhagy, az nem is igazi barát, de azzal is, aki azt mondja, hogy inkább takargasd magad, amíg csak tudod. Nehéz helyzet, komolyan, és neked kell megvívni az életed csatáit, nem az itteni válaszadóknak, akiknek, nekünk ez csak egy válasz, neked meg az életed, a társadalmi elfogadottságod. A terapeutáddal is egyetértek, hogy neked is jobb lesz, miután elmondtad, ám ez csak akkor igaz, ha nem omlik össze a barátságod emiatt.

Voltam hozzád hasonló helyzetben, bár nem olyasmi dolgok miatt, mint amikről írtál, mindegy is, hogy mi, lényeg az, hogy a másságommal kapcsolatban és még a családomban is kettévált a társaság abban, hogy közöljem-e az új barátaimmal vagy ne, úgyhogy én egy középutat választottam: szintén iskolaváltás után egy hónappal, amikor már volt egy pár új barátom, akkor egyszer hazafelé a suli után mondtam nekik úgy, hogy előbb kérdeztem tőlük lazán, baráti beszélgetés közben, hogy mit szólnátok hozzá, ha egy barátotokról kiderülne, hogy akármi, és mindenki a vállát huzogatta, hogy nem érdekelné, úgyhogy így volt merszem meg is mondani nekik, hogy akkor jó, mert hogy én is olyan vagyok, és még így is volt egy közülük, aki beszólt, hogy de érdekes, pedig milyen jó fej és normális vagy, pedig hogy utálom az ilyeneket. Attól még barátok maradtunk az illetővel is, még ha nem is sülve-főve együtt barátok, de én egyetértettem azzal is, hogy ne az orrom előtt szidják már az olyanokat, mint én vagyok, hanem jobb, ha inkább a szemembe vagy sehogy, de azért mégsem álltam ki az iskola folyosójára vagy az osztály elé sem, csak pár új osztálytársammal osztottam meg, szóval így értettem neked is a puhatolózást, tapogatózást, hogy pl. kérdezd meg, hogy ő mit gondol a mentális betegségekről vagy a lelkibetegekről, és ha negatívan is reagál, próbálj meg nem reflexszerűen ráugrani, hanem inkább beszélgetni vele a miértről, amúgy meg a terapeutád nem tud segíteni ebben, hogy hogyan mondd el neki?