Túlgondolás, miért szevedek ettől?

Sziasztok!

Elég furcsa kérdést szeretnék feltenni, tanácsokat avagy szimplán ebben társakat meghallgatni. Illetve azért választottam a szexuális kategóriát a pszichés helyett, mert itt jelentkezik inkább a probléma.

Nos, túlgondolok mindent. Értsétek ezt úgy, hogy én alapból imádok álmodozni, szeretek ábrándozni mindezt leginkább zenére. Bedugom a fülem kizárom a külvilágot, és kicsit ebben a számomra idelizált világban élek. Szerintem ezt sokunk csinálja, bár sokak inkább elalvás előtt szoktak ilyesfajta dolgot csinálni. A baj csak az, hogy én igencsak sokat és nagy beleéléssel teszem ezt.

S ami a probléma szexuális része; adott most egy fiú akivel ismerkedem (bár ez is elég zavaros helyzet), több már mint ismeretség, de kevesebb mint a kimondott szerelem. Alapból márcsak azt is rengetegszer túlgondolom ami kettőnk közt van. Ezt tudom rengetek lány csinálja, csak hogy én nem azt gondolom túl, hogy netalántán megcsal, vagy nem is szeret, vagy csak szédít, vagy terhére vagyok, én sokkal komplexebb dolgokat agyalok túl, de ezt most hosszú lenne elmagyarázni.

Amit viszont nem értek, hogy miért gondolom túl a szex részét. Ugyan még nem történt köztünk semmi, és csak beszélgetés szintjén ismertük meg egymás vágyait (mindketten vonzódunk a bdsm világához). Semmit de semmit nem ártott nekem, mindenben mellettem van, ő az én támaszpontom, s mindent megbeszélünk, még ezeket a túldrámázásaim is igyekszik elviselni, és megvígasztalni. Azonban én számtalanszor, s oktalanul elképzelem, ahogy megerőszakol, fájdalmat okoz nekem. Mindezt tudatosan, átkapcsolom az agyam, hogy most búslakodni akarok és ilyen jelenteket kreálok, és mindez úgy játszódik le a fejemben mint egy filmben. Bemásolok ide egy példát nektek amit egyszer leírtam.

"Olyan sokszor gondolok egy kifejezett jelenetre. Melyben szeretkezünk, vagyis inkább csak megdugsz engem. Odaadom magam neked, belementem, csak azért, hogy megtarthassalak, s ne veszítselek el. Meguntad, hogy nem haladunk előre, meguntad az állandó túlgondolásaim, időhúzásnak tartasz. Belémhatolsz, bennem vagy, mozogsz felettem. Nem csókolsz, s én nem nyögök kéjesen. Nem élvezem. A testem nézed, én elfordítom a fejem, a könnyeim potyognak a lepedőre, s csak nézek ki a fejemből, míg te, még csak tudomást sem veszel erről. Csak csinálod és csinálod, majd mikor végeztél mész gyorsan összekapni magad, hisz sietned kell haza. Én pedig csak fekszem az ágyon s próbálom visszafogni a zokogásom, legalább addig míg elmész. Otthagytál. Otthagysz engem, s én nem lepődök meg, még csak nem is fáj, csak fekszem ott meztelen és szánom saját magam."

Olyan butaság ez, hisz tudom hogy csak túlagyalom, de annyit szenvedek utána. S ami a kérdésem, ugyan miért akarok szenvedni, és direkt ilyen elgondolásokat kitalálni? Más is küzd ilyesfélével?:/