Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én vagyok az egyetlen aki a szex után rosszul érzi magát és bűntudata van?
Most feküdtem le először a férfival akivel 3 hónapja randizunk, igazából az én hibám volt, hogy ennyi időbe telt, mert még nem álltam készen.
Igazából maga az együttlét csodás volt, tényleg és utána összebújtunk, bújtunk már így össze, csak szex nem volt. És én az egész bújás alatt azon agyaltam, hogy mennyi mindent szúrtam el és mi szúrhatott neki szemet. Például hogy közvetlenül a randi előtt kellett volna szőrtelenítenem és nem volt elég reggel, hogy össze kellett volna fognom a hajam, hogy máshogyan kellett volna mozognom, és jobban kontrolálni magam. Biztosan nagyon hülye arcot vágtam. És ez is kínosnak érződött. Valamint hogy ő nyalt és ujjazott is, én meg csak leszoptam, bár azt úgy ahogyan élvezte és tényleg élvezte, de kismillió ilyen dolog járt még az agyamban. Az előző kapcsolatomban is volt ilyen, de kevésbé, valamint ott több dologban hiányt szenvedett a volt párom miattam, mert nekem nem esett jól. De ez a férfi ő nagyon “komoly érzelmeket” vált ki belőlem, és így az egészet végig vettem minden hibámat kielemezve. Látta is, hogy nyugtalan vagyok, és kérdezte mi a gond, de nem mertem neki ezt elmondani. 21N😅
hát, ne is mondd el neki!
kapcsold ki valahogy az agyad, mert ezzel nagyon nem teszel jót! élj a mostban, azt élvezd, és ne azon agyalj, hogy mi volt, vagy mi lesz!
azt írtad, hogy csodás volt az együttlét...PONT! legközelebb is csodás lesz ;)
Nyugi, nem Te vagy az egyetlen. Bár a partner kora rejtély a leírtakban. Ha bizonyos szintű érzés, van részéről is a háttérben, nem azt figyelte, hogy mikor szőrtelenítettél, hajad össze van e kötve (bár hosszú haj kiengedve qrva szexi). Ha valóban jó, akkor tökmindegy milyen arcot vágsz, csak izgató tud lenni. Még sorolhatnám az aggodalmaid cáfolatát. Magadat adtad, jól éreztétek magatokat, és egymást. Semmilyen bűntudatnak nincs helye.
Ha tökös a férfi, és nem tetszett neki valami, tudatni fogja veled. Legkésőbb a következő alkalomkor.
47F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!