Miért érzékelem úgy, hogy a kéréseket is "parancsok hosszú sorozatának" érzem?

Amikor úgy gondolom megcsináltam az elsőt, és jön a következő kérés többször egymás után (amiről még nem tudom, hogy lesz) elkezdek ingerült lenni,ez már nem egyszer csapott át dühkitörésbe olyan tevékenységeknél, amit nem szeretek.

Amikor már jön a következő "parancs" már szorongok, hogy nem értem mit akar a "parancsoló", amikor elmondja hol az a valami vagy ha nem találom, félreértelmezem, félek lehurrog, mert ezért régen bántottak szavakkal verésekkel. És ilyen dolgok váltanak ki belőlem rettegést a mai napig.

Bántalmazó környezetben nőttem fel, szüleim, osztálytársaim, tanáraim részéről, akik vertek, megaláztak, kiröhögtek, az rögződött bennem hogy hülye vagyok, csinálhatom bárhogy úgy sem lesz jó, ettől önbizalmam nincs, egy szolgalelkű szorongó valaki (de inkább senki) lett belőlem, aki gyenge képességei miatt úgy érzi nem jó semmire.

Másik gyakori nálam a félrehallás, zajos környezetben már semmit sem értek esetembe amikor zajong a konpresszor, a többiek gond nélkül hallják egymást én csak szófoszlányokat.

Mi bajom van, pontosan mi ez?