Szorongok, ezért elkerülöm a különböző helyeket pl cukraszda, éttermek, beülős helyek. Valaki hasonló problémával, akinek ez már nem gond. Érdekelne a tapasztalatod, segítséged.?

Mintha én írtam volna ki néhány évvel ezelőtt... :')

Akkor sem, ha nem magamnak vettem volna sütit, úgy sem tudtam bemenni cukrászdába. Étterembe, beülős helyre senkivel soha. A könyvtárban sem éreztem fesztelenül magam. Tömegközlekedésre úgy tudtam szállni, hogy a) füles be és közben telefonozok, olvasok (vagy csak úgy teszek), vagy közben kinézek az ablakon, b) egyszerűen kinézek az ablakon, és egy pillanatig sem nézek másokra.

Nem mondom, hogy teljesen egészségesen funkcionálok ezen a téren, még mindig nem a szívem csücske a beülős helyek (Vörös Oroszlán Teaház kivételével, de az a kialakítása miatt), de ha kellene, be tudnék ülni, és gond nélkül tudok elmenni egy cukrászdába megvenni a sütit, hanem elfogyasztani csakis otthon, és amit nem otthon eszek, mondjuk étteremben lennék, keveset rendelnék, lassabban ennék és hamar eltelnék, mert bár képes vagyok rá, nem szívesen eszek étteremben, beülők helyeken. Na de régen ez nem ment! Szóval szupi. Konkrétan az ételrendelés is problémát okozott, mert nem akartam találkozni a futárral.

Mi segített ezen?

Szoc. gondozó és ápoló szakra mentem. Mert bár ilyen problémákkal küzdöttem igen erőteljesen, mindig is empatikus voltam, értettem az idősekhez, és tiszteletteljes, kedves hozzáállással, de bizonyos távolságot tartva a fiatalabbakkal is, ami nincs kötelezve az osztálytársakra, akikkel "egy csónakban evezünk", ezért nem számít, mennyire fordulok őszinte segítőkészséggel valakihez, őszintén meghallgatom és figyelek rá, amennyiben ezt szinte kötelező lenne tovább vinnem, hogy én legyek az osztály része, menjek örömmel osztályprogramokra és legyek valamelyik vagy mindegyik klikk része.

Ezt a szakmát választva a gyakorlataim sokfelé vittek, időnként messze, kb óra volt az út oda. Kórház, idősek otthona, hajléktalanok otthona, hajléktalanok átmeneti szállása, házi segítségnyújtás, másik idősek otthona, idősek klubja... Év közben heti 1 gyakorlati nap, nyáron 1 hónap, hétfőtől péntekig. Mit ne mondjak, utálatos folyamat volt. De lassacskán megszoktam az embereket, beleszoktam, hogy különböző helyzetek jönnek, amikre reagálnom kell, helyt kell állnom, elvégre emberekkel foglalkoztam. Aztán közben jött reggeli és ebédidő nekünk is, és éhes voltam a sok feladattól. Nap végére annyira leszívott az egész, hogy lassan azon kaptam magam, hazafelé mintha csökkenne a gátlásom (aztán másnapra visszajött, de kis lépésekben haladtam). Házi segítségnyújtásban egész nap járni kellett egyik helytől a másikig. Vittem az ebédeket, be kellett mennem különböző helyekre az időseknek vásárolni, ügyet intézni. Volt, hogy az egyik néni azt kérte, menjek a kínaiba, és onnan vegyek neki ezt-azt. Más rendszerint szerdánként egy bizonyos kifőzdéből szeret enni, onnan a gondozó hoz neki egy adag ételt. Télen a hidegben, hóban és jégben, nyáron a 40 fokos hőségben.

Nehézkes út volt. A lényeg az volt, hogy csinálnom kellett, hogy mások közé megyek, és olyan helyekre, amikbe magamtól nem (mint írtam fentebb, pl a kínai kajáldába). Aztán a sok xaros pelenka, fürdetés, vásárlás, ügyintézés és miegyéb finomság után a legkisebb gondnak éreztem bemenni egy cukiba. :'D Teszem hozzá, ha nincs az iskola, tehát mondhatjuk hivatalos kötelességem, én magamtól akkor sem teszem, ha pisztolyt szegeznek a fejemhez.

21/l