Ha sosem voltam boldog akkor mindig depressziós voltam?

Amúgy ez egy civilizációs probléma, és tendencia, mármint, az álmosoly, és a kamu érzelmek. Ebben hatalmas szerepe van a közösségi médiának. Tehát, az emberek elfelejtették megélni a dolgokat, elfelejtették, mi az, ami őket őszintén boldoggá teszi, és csak az maradt meg bennük, amit ki tudnak posztolni magukról, amit el tudnak adni úgy, mint a boldogság illúzióját. Csak sajnos aki ezt teszi életvitelszerűen, idővel úgy is marad. Az idősebb generáció beleintegrálódott, a fiatal már eleve így nő fel. Ne azért menj nyaralni, mert őszinte élmény... "Azért menj, hogy ki tudd posztolni, és általa többnek érezhesd magad, mint a többi ember, akik nem nyaralnak épp" - durván és kissé eltúlozva de erről van szó. Csak abban a nevetésben és mosolyban lehetsz biztos, hogy őszinte, amit egyedül élsz meg, és jó érzés. Mert akkor biztos nem játszottad meg magad. Hacsak nem saját magad előtt, de odáig azért senki ne merészkedjen.

Mit tanácsolok? Nem tudom... Baromi nehéz ebben a felszínes világban megváltoznia annak, aki eleve nem úgy fogja fel az életet, hogy az őszinteséget és a boldogságot keresse. A legegyszerűbb megoldás az endorfintermelés, és folyamatos fejlődés, és az önelfogadás. Minden nap fejlődj valamiben. Bármiben. Rajzolás, főzés, edzés, tökmindegy. És sportolj. Fuss, bringázz. Ezek a folyamatok boldogsághormont termelnek. Ha nem is futás közben leszel boldog, de mikor futás végén, fáradtan leülsz kicsit, iszol vizet, vagy bármit ami jól esik, merengsz... aztán beüt a kellemes érzés. És néha kitart nap végéig is. Egyrészt, mert az agy megtermelte az endorfint, másrészt a tudat miatt, hogy ma tettél valamit azért, (sportoltál), hogy jobb, több ember legyél (fittebb, szebb, kitartóbb).