Mire számíthatok? Hány évem lehet még hátra?
30 éves lettem tavaly decemberben. 14 éves korom óta dohányzom. 15 éves korom óta iszok. Az elmúlt 10 évem nagyjából kiesett, mert diagnodztizált pánikbeteg vagyok, erős szorongással és agorafóbiával küzdök már pici korom óta.
Hetente egyszer részeg vagyok. Legtöbbször bort iszom minimum 3 üveggel de, ha futja rá akkor pl. 2 hete megittam 5 és fél üveggel is. Itt volt a szilveszter...anyámék ittak egy pohár bort, egy felest és nekik elég volt én pedig megittam majdnem egy egész üveg whiskeyt, 4 doboz sört, 3 üveg bort kólával.
Sajnos a gondom az, hogy mindezek mellett naponta 3x3 0.5mg xanaxot szedek. Vérnyomás és pulzus csökkentő gyógyszerrel együtt. Azokat reggel és este egyet.
Elhízott vagyok, 135kg 179cm magas. Sosem fejeztem be az iskolát, mert magántanulóira mentem a tömeg miatt, majd külföldre mentem dolgozni de a gyógyszerfüggőségem miatt évente jártam haza, mert fogyott a xanax és kezdtem pánikolni, hogy nem jutok hozzá, rosszul fogok lenni így a munkahelyeimet is felrúgtam, pedig szerettem ott élni és azokkal az enberekkel lenni, dolgozni akikkel voltam. Mivel nem tudnak erről az évek alatt elfordultak tőlem. Mondhatni mindenki. Anyám, mamám és anyám ex-élettársa segít anyagilag egyébként nem tudom mi lenne velem. Járok orvoshoz ebben a hónapban kell eldöntenem, hogy osztályra befekszem-e, hogy talán megszabadítsanak a xanaxtól de nem veszik komolyan szerintem az alkohol és a cigaretta fogyasztásomat a teljesen szétbarmolt céltalan életemet, mert nem látszik rajtam, hogy rettegek legbelül de szó szerint mindentől és mindenkitől. Csak az alkoholtól vagyok képes ellazulni annyira, hogy beszélgessek bárkivel hosszabb távon. Persze mindig megfogadom, hogy nem iszom tőbbet, mert mindezek ellenére még realizálni tudom, hogy kisiklott az életem, de hátha kilehet ebből lábalni és normális hétköznapi életet élni.
Ha esetleg van kérdés szívesen megválaszolom, mert lehet, hogy összeszedetlen lett amit írtam, de a kérdésem akkor is a következő;
Extrém magas állandósult stresszben élve, dohányozva, heti egyszer teljesen részegen, gyógyszerfüggőként, elhízva hány évem lehet még hátra? Lehet nekem valaha normális életem?
Kedves Kérdező!
Ha már beláttad, h nem jó, ahogyan élsz, az már előrelépés!
Okvetlenül feküdj be az osztályra. Ott majd tudsz segítséget kérni a gyógyszerfüggőség mellett a többi függőségtől való megszabaduláshoz is.
Esetedben az élettartam idejét legjobban az elhízás befolyásolja majd ezután jön a dohányzás, az alkoholizmus és a gyógyszerfüggés. Mivel nálad mindhárom befigyel ezért jogos a kérdés felvetés, de még mindig megjósolhatatlan, mivel minden csak genetika kérdése. Ha mondjuk neked olyan a genetikai felépítésed akkor akár ezzel az életmóddal is elélhetsz 80 éves korodig, de ha nem akkor lehet csak pár éved van hátra. De ez egy teljesen egészséges életvitelű embernél se megjósolható.
Szerintem esős akarattal és kezeléssel le lehet jönni a gyógyszer és alkohol függésről és a dohányzásról is. Ezenkívül fontos lenne, hogy lefogyj normál testsúlyra. Már ezek lehetnek olyan célok amelyek elérése értelmet ad az életednek, ha pedig ezek megannak utána találhatsz valami újat ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!