Mi lehet az oka, hogy ilyen vagyok?
Figyelt kérdés
Már az általános iskolában is megfigyeltem magamon, hogy valamiért nem azok a dolgok érdekelnek, mint a többieket, amíg őket a videójátékok, sport, addig engem már akkor a fizika érdekelt, utána jött hozzá a kémia, majd a biológia. Középiskolában is megfigyeltem ezt, viszont ott már figyeltem rá, hogy a populáris dolgokkal is foglalkozzak, így lettek barátaim, beilleszkedtem, viszont középiskolában a fizika, kémia, biológiához jött a matematika és az informatika, tehát mondhatni minden természettudomány rettentően leköt és érdekel, viszont most jön a probléma, miután leérettségiztem elmentem egyetemre, amit 1 év után otthagytam, utána egy másikra amit szintén, utána elvégeztem egy okj-t, dolgoztam is benne kicsit, de rájöttem, hogy ez mintha elsorvasztaná az agyamat, mert nem jut mellette időm a tudományos fejlődésre és elmèlkedésre dolgokról, most újra egyetemre járok, de most is ugyanaz a problémám, egyszerre annyi dolog érdekel, hogy legszívesebben megint valami másba kezdenék. Szerintetek ezzel mit lehet kezdeni? Mert lassan megkeseríti az életemet ez és szeretnék már végre rendesen munkába állni és a karrieremet építeni.2022. dec. 29. 02:13
1/2 anonim 



válasza:





Nehéz kérdés,hát itt el kell dönteni,mi az,amiből meg szeretnél élni,és mi az,ami "hobbiszinten" érdekel.Annak nézz utána,hogy mik a munkalehetőségek,miből mit tudnál kihozni.Péld.elmész informatikusnak,az megélhetéshez jó(persze lehet,hogy telített a szakma,nem tudom,ezért kell ezeknek utánajárni)Mellette pedig foglalkozol a többi dologgal.
2/2 anonim válasza:
Esetleg menj el valami pályaorientációs napra/tréningre, tölts ki ilyen teszteket amik segíthetnek neked.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!