Hogy lehet hogy amióta depressziós vagyok sokkal magabiztosabb vagyok mint azelőtt?

Az én esetemben a depresszió, traumatizálódás első szakaszaiban ugyanezt éltem meg.

Magabiztos voltam, nem féltem szituációktól, nem tartottam emberektől...

Ahhoz képest, ami most van Nekem, egy sokszorta, sokszorta élhetőbb szakasz volt.

Ha Te is abban az igazi, trauma miatti, pokoljárást jelentő depresszióban vagy érintett, akkor istenbizony, tombold ki magad ebben a szakaszban : Ne is gondolkozz, hogy ez hogy lehet; egyébként meg Te magad is írod az egyik magyarázatot, hogy ilyen az, amikor már VALÓBAN nem számít senki és semmi...

Élj a lehetőséggel, ezzel a képességeddel!

Engem már "kigyógyítottak" belőle a pszichiátrián. Azzal együtt bevégződött a lelkemnek a megsemmisülése, eltűnése is : teljes szellemi leépülés, minden érzékelésem más és kifordult, az összes készségem eltűnt, kognitív képességeim gyakorlatilag nincsenek, a gondolkodásom, a gondolataim retardáltak, a kommunikációs igényem tőszavakra korlátozódott (persze azért, mert gondolataim sincsenek már)... Az igazán mély poklát élem meg annak, hogy semmi sem érdekel, semmire nem is vagyok képes, csak késő délutántól tudok fent lenni S az éjszaka egy részének kivételével - amikor valóban tudok aludni - csak fekszem és hevesen lélegzek, mert képtelen vagyok feldolgozni azt, ami történt, azt, amit vesztettem...

Úgyhogy Te most egy messze irigylésre méltó stádiumban vagy.

Ne gondolkozz rajta, csak élj Vele!

"Akkor ne forduljak szakemberhez?"

Csakis önmagad szándékából fordulj szakemberekhez.

Ha Neked az a belső késztetésed, hogy tudsz gyógyulni, lehet még számodra holnap, hogy talán visszafordítható az számodra, hogy "világvége" legyen, akkor keres pszichiátert.

Az én esetemben egy fizikai "fájdalom" - anorexia - óvott meg a lelki ÉS azzal együtt a szellemi összeomlástól, hanyatlástól.

Nem akartam, hogy gyógyítsák, örültem a testem leépülésének, ez tartotta még bennem a lelket - kiváltotta a teljes idegösszeomlást.

Nekem már nem volt hova tovább...

Szüleim ezt nem bírták ki, beerőszakoltak a pszichiátriára... Ott "kigyógyultam", majd pár napra rá jött a szellemi leépülés, egy afféle kognitív amnézia...

Szellemileg így-vagy-úgy, halott vagyok, csak a testem működik - amit el akartak érni, S ezen az áron el is érték. Előbb-utóbb rá fognak erre jönni, hogy nem bírok magamért semmit se tenni...

Hogy csak egy életképtelen váz maradt belőlem, pár fájdalmas emlékkel.

De még egyszer leírom, hangsúlyozom : ha Te még csak egy minimális élni-akarással is, de rendelkezel, akkor KERESS FEL SZAKEMBERT.

Ha viszont az a forgatókönyv Nálad, ami Nálam is, akkor hagyd, hogy a tested, természeted rendezze a dolgokat : akkor inkább sodródj az árral, minthogy egy pszichológiai kezelésre így reagáljon az elméd, mint Nálam.