Hogyan tudnám megszüntetni a gyűlöletetet magamban?

Szerintem, kedves apuka, talán az arányok a kérdések, hogy mennyi a saját fájdalmaid megosztása és mennyi a rájuk figyelés pozitívan és maximális befogadókészéggel.

Írom mindezt úgy, hogy elképzelhető, hogy tán én is torzul emlékszem a saját gyerekkoromból, hogy mennyit "nyalogatta sebeit" az én apukám, vagy inkább szenvedett, és mennyi szólt minden másról, mivel érthető az, hogy bárki apukája vagy bármilyen más fájdalma is rámegy minden más családtagunkra is, pláne gyerekekre, akik sokkal fogékonyabbak érzésekre, mint szavakra.

Szerintem nem érdemes várni a majdra, általában sem, de a mostani helyzetedben sem, mert most is minden értenek és éreznek a gyerekeid, és minden egyes élményük örökre nyomot hagy bennük, ami tudom, hogy félelmetes nagy felelősség, ám minden szülő ezzel találkozik szülővé válása pillanatában, sőt, nem is csak szülőként: mindenki mindenkire hatással van, hiszen mind érző lények vagyunk. Ezért igen is, hogy jó, ha megosztod sérülésed és fájdalmad velük, ám fontos mindaz, hogy milyen arányban a velük töltött időben, ne minden csak rólad szóljon és a te fájdalmaidról (amihez megint hozzáteszem, hogy tán az én apukám sem mindig csak magáról beszélt, ám amikor igen, az iszonyat hatott rám, értelemszerűen, hiszen nem akartam, hogy az apukámnak rossz legyen, ám a tabusításra különösen érzékeny vagyok, mert amit meg elnyomnak, az úgyis robban valamikor valahol és nem akkor és nem ott, ahol és amikor kéne...) és ami a legfontosabb, hogy mindenképp hangsúlyozd ki azt a mondatot, ami remélem, hogy igaz is rád is nézve, hogy attól még, hogy apu és anyu most veszekednek netán, attól még titeket végtelenül szeretünk, mert hiába csak szavak ezek, nem lehet elégszer mondani, komolyan és ez a legfontosabb, ez legyen a mantrátok.

Ezen kívül én még azt is ide merem írni, hogy én még abban is hiszek, hogy nem is a szeretet a lényeg, mármint még akár azt is lehet mondani a gyerekeknek, hogy apu és anyu szeretik egymást, de nem akarnak többet együtt lakni, mert sok mindenről mást gondolnak, ám ez nem befolyásolja azt, hogy téged, titeket mennyire szeretünk.

Született ez a gondolatom nekem egy hosszú párkapcsolatom végekor, szakításkor, akkor mondtam a másik embernek azt a képet, amely akkor született meg bennem, hogy nem a szeretet itt a lényeg, hiszen az mindig örök, ám ez még nem jelenti azt, hogy együtt is kell élnünk. A szeretet amúgy is olyan, mint egy tűz, amelyet különböző tettekkel és szavakkal etetünk, tehát csak a közös szeretettüzünk etetését fejezzük be, ne keressük többet egymást, hogy ne okozzunk egymásnak több fájdalmat, és ha eddig nem sikerült összecsiszolódnunk és többet szenvedtünk mindketten, mint jól éreztük magunkat együtt, akkor tán mindketten belefáradtunk és talán mindketten találunk még olyan másik embert, akivel könnyebb az együttélés. Ahogy van az a vicc is, hogy az elefánt is kedves állat, otthonra mégsem kéne... :)

Szerintem ez még akár óvodás korú gyerekeknek is érthető és elfogadható.

Én óvónő vagyok és az ovisaimnak is mindig azt mondom, hogy mindenki barátja mindenkinek, ám senkinek nem kötelessége játszani a másikkal, csak lehetősége. Attól még mind barátok vagyunk. Akár óvodások, akár felnőttek. Hiszen a gyerekek a felnőttek példamutatásaiból tanulnak a legjobban, a szeretet pedig úgy legyen alapértelmezett, hogy ne veszítsük el róla a figyelmünket, mert éppen az ad erőt mindenkinek, akár adjuk, akár kapjuk, ám nehéz a szeretetre gondolni, amikor épp egymást bántjuk, legyen az akár szóban, akár tettlegesen, akár csak gondolatban is, tehát próbáljunk meg szeretetben együtt élni mind ezen a bolygón, mindenkinek jobb lesz! Szeretetből lehet sérülésekből gyógyulni, a kezünk meg ölelésre való és nem verekedésre, ugye? :)

Nem tudom, #17, hogy ezt fintorogva vagy térítő szándékkal írtad-e, mindenesetre lehet, de engem nem zavar. Nem véletlenül volt nagy hatású tanító az illető, volt pár jó mondása, Magyarország meg katolikus ország, a vallás értékei akkor is belemásznak mindenkibe, ha netán nem sorolja magát a vallásos katolikusok közé.

Ugyanakkor akkor már azt is idebiggyeszteném, bár jó lenne, ha nem menne más irányba ez a beszélgetés, hogy Jézus zsidó volt és a romlott zsidóságot kritizálta zsidóként a zsidóság tanításaival, amelyből a hívei új vallást alapítottak.