Rosszabbodik a mentális állapotom, nem látok kiutat. Mit tegyek?

18 éves gimnazista fiú vagyok. 3 éve kezdődött a pánikbetegségem, valamint a szorongásom. a covid időszak után a visszaszokás horribilis volt számomra, ez kiváltott valamiféle szociális szorongást is, nagyon nem szeretek már iskolába járni, fizikailag/szellemileg mindenem tiltakozik az ellen, hogy bemenjek. Nemhogy tanulni nem tudok, örülök, ha túlélek egy iskolai napot. Általános iskolában minden probléma nélkül 4-5-ös tanuló voltam, most egyessel fogom kezdeni a 11. osztályt. alig telt el 2 hét a szeptemberből, de még nem volt olyan hét, hogy végig tudtam volna járni az egészet. A tanárok/ osztálytársaim is pikkelnek rám, mert azt gondolják, hogy csak lógok, lustálkodok. Ma kimondottan kiosztott 2 tanár is az iskolában, és olyan dolgozatot is meg kellett ma írjak, amiről semmit nem tudtam, mert direkt nem szóltak nekem, hogy lesz. Egyszerűen az ilyen mértékű stresszt/szorongást/terrort már nem bírja el a testem, úgy érzem ebbe bele fogok halni. Nemhogy még 2 évet, 1 napot se bírok tovább az iskolában. Nem tudok már rendesen funkcionalizálni sem. Ezen a héten kedden meg ma bementem, a kedd nem is volt olyan rossz nap, nem találkoztam azokkal a tanárokkal, akik kiutáltak. Kimondottam megutáltam a tesiórákat is, mert félek, hogy valami hülyeséget csinálok, elesek stb. és kinevetnek vagy valami. Nyári szünetben is folyamat számoltam vissza a napokat, hogy mikor fogok visszamenni az iskolába. A szünetben is már délután 1-2kor rámtört az álmosság, a fáradtság, mintha lefutottam volna egy maratont. Most ehhez hozzájön az iskola, a tanulás, stb..

Tudom, tanulni kell, iskolába járni kell, ez a feladatom, mindenki kijárja. Csak feltételezem van egy diagnosztizálatlan mentális betegségem, amivel mondjuk 100x nehezebb elvégezni még az alapvető teendőimet is.

Nem látok jelenleg ebből kiutat. Két opciót látok, ha nem lépek:

Vagy annyi hiányzásom lesz, hogy kirúgnak, vagy megbukok év végén mindenből.

Most azt érzem, hogy el kellett volna már rég menjek pszichológushoz vagy pszichiáterhez, mielőtt ilyen súlyosra vált volna a helyzetem.

Viszont azt is meg kell említsem, hogy valamikor meg tök magabiztos vagyok, jó kedvem van, élvezem a zenét/edzést, a barátokkal való kikapcsolódást, de ezek az apró örömök is eltűnni látszanak. Öngyilkos viszont sosem lennék, arra tényleg csak néha mérgemben gondolok, akkor se komolyan.

Előző tanév második felében is elég rossz volt már a helyzet, de akkor még ott volt velem a legjobb barátom, de ő elment a suliból most szeptemberben. Már akkor is sokszor alkohollal/ xanaxxal próbáltam kompenzálni, de nyilván hosszútávon nem megoldás, meg sehogysem az.

Mit tennétek a helyemben? Legyek valahogy magántanuló/menjek át esti gimibe/ járjak terápiára?