Hogy lehet kikapcsolni a társadalomnak megfelelést?

Hát ez jó cél!

Utazgatni is jó dolog, de vigyázz, mert sok az alattomos veszélyes ember.

Afrikába ne menj, mert ott aztán az életedbe kerülhet annyira agresszívak....

Szerintem egy szép tengerpartos hely kell neked....

De mit is akarsz dolgozni?

Ha a terveid jó célt szolgálnak akkor vágj bele a munkába és sikeres leszel.

Én Támogatlak!

Kérdező, Te mennyi időt áldozol arra, hogy mások életét elemezd? Nem érzed úgy, hogy mindenki saját magával van elfoglalva? Hidd el, senkit nem érdekel, hogy Neked milyen életed van, az egyedül csakis a Te érdeked, meg max a szeretteidé.

Én már rég túl vagyok azon, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólam. Ha meglátok egy hajléktalant sem foglalkozom vele, nincs róla sem jó vagy rossz véleményem, engem az érdekel, hogy az aznapi teendőimet rendben tudjam, stb.

Hidd el, nem érdekelsz senkit, nyugodtan lehetsz boldog ember olyan élettel amilyet szeretnél.

15#

“Én szoktam a hajléktalanokkal pedig foglalkozni, érdekel hogy jutott oda, mi vezetett ehhez.”

Nem így értettem. Hanem hogy nem teszek róla megjegyzést, nem szólom meg, nem nézem le őket mint egyesek. Én is beszélgettem már egy - két hajléktalannal, pont az intelligensebbeket sikerült kifognom. Egyébként csak szélsőségnek szántam ezt a kijelentésemet, hogy sokan még velük sem foglalkoznak, akkor pont Veled miért tennék mikor minden oké? Látszólag legalábbis.

“Azt viszont tudom, hogy engem különöskeppen lesz*r mindenki... Legtöbben a létezésemet is elfelejtették. Ez is bosszant.”

Akkor ez lesz a probléma elsősorban. Megfelelési kényszered azért alakult ki, mert szeretethiányos vagy.

Egyrészt, "Hogy lehet kikapcsolni"? Azt igazából nem lehet, megfelelni természetes késztetés, csak nem a (ráadásul félig fiktív) társadalomnak kell megfelelni. Találj valakit/valamit, aminek tényleg meg akarsz felelni, ami identitást ad neked, és amit bátran vállalni tudsz bármilyen külső elvárással szemben, abban majd benne lesz, hogy ki vagy és mit akarsz – amíg nincs ilyened, addig nem vagy felnőtt férfi. (Ezzel így nem sokat segítettem, nem olyan könnyű ezt megtalálni.)

A kérdés viszont felvet egy másik problémát is, ugyanis "a társadalom ezt várja tőlem" általában egyéni félelmeken alapszik, és nem azt tükrözi, hogy a többségi társadalom (vagy az a része, amellyikkel érdemi kapcsolatban vagy) valójában mit vár tőled.

Ezek egy része tényleg abból áll, hogy a köznapi kultúrád milyen (vélt vagy valós) külső elvárásokat égetett be neked, másrészt viszont a saját igényeid is ilyen "mások várják tőlem"-ként vetülnek ki, hogyha nem vagy hajlandó/képes tudomásul venni őket, miközben az életed (mármint a pszichéd) egyre jobban be akarja hajtani rajtad azt, amivel „tartozol” neki. Nem biztos, hogy nálad ez a helyzet, de például nem ritka, hogy egy 30 éves fiú személyisége tényleg nem áll készen a családalapításra, és ezt érzi is, az igénye viszont ott van rá és egyre erősebb, na akkor ezt külső követelményként fogja átélni, amit aztán racionalizálgatni kezd, hogy valahogyan mégiscsak értelme legyen mint társadalmi elvárásnak (ha amúgy nem lenne).

Hasonló ellentétek nyomása szokta az embereket midlife crisis-be tenni, amikor már egy életre elképzelték maguknak, hogy mit szeretnének, csak az "élet" aztán mégis egész más dolgokat akar.

Ez persze nem azt jelenti, hogy húzzál családot alapítani, és azt se tartanám jó ötletnek, hogy „valami gyorsabb megoldásra kellene váltani, hogy »én is felvegyem a versenyt«”, mert akármit is akarsz majd a végén, azért a leírtak alapján valószínű, hogy előbb éveket kell fektetned az önismeretbe (is). A saját bevallásod szerint sem tudod, hogy mit akarsz, úgyhogy kezeld sokkal kritikusabban azt, hogy valójában nit is szeretnél és mit nem. Lesznek dolgok, amiktől egyszerre ráz ki a hideg, de valójában nagyon is akarnád őket (vagy éppen nagyon tetszenek, mégis "letilt" az agyad, amikor csinálni akarod), és nem tudsz normális döntést hozni róluk, amíg nem ismered fel a belső ellentétet.