Úgy érzem ez nekem már sok, mit tehetnék?
Másodéves vagyok jogi egyetemen. Az első év is kínszenvedés volt, ugyanis levelezőn csinálom teljes állású munka mellett. Annyiban volt könnyebb hogy online volt minden vizsga és óra is.
Most viszont már nem így van, és egyszerűen lehetetlen lesz összeegyeztetni a kettőt - és elég jó munkahelyem van, most kaptam előléptetést is, tehát azt nem adom fel, bár a családom szerint ott kellene hagynom, kisebb lakásba költözni és inkább csinálni az egyetemet. Mindenképp szeretnék tanulni, de úgy érzem így nagyon nehezen fog menni, borzasztóan stresszes az egész számomra így és kicsit elvesztettem a jog iránti érdeklődésem is mert nagyon száraz anyag, nem tetszik ahogy tanítják (valószínű a levelező miatt borzasztóan redukáltan).
Nem tudom mit csináljak, mert mindenki azt várja el tőlem hogy fejezzem be ezt az 5 évet és ha abbahagyom nagyon nagy családi dráma lesz 😔 őszintén szólva már ettől tiszta stressz vagyok, ugyanis a családom nagyon nem szereti ha valami félbe van hagyva és ezt már mondták is, hogy remélik nem gondolkodok ilyenen…
Jó pár éve keresem az utam, családi nyomás hatására jelentkeztem erre az egyetemre, bár engem is érdekelt a jog de nem voltam benne biztos hogy ezt akarom csinálni életem végéig…
Úgy érzem ha abbahagyom, mindenki csalódik bennem és huszonévesen még mindig diploma nélkül egy senki leszek..
Én kísérletező típus vagyok, sokszor próbálok ki dolgokat (sportokat, hobbikat stb), és már megkaptam szüleimtől hogy mindenbe csak belekapok, soha semmit nem fejezek be és nincs kitartásom holott ha valami érdekel amellett kitartok, de pl jelenleg ez az egyetem sajnos nem az.
Bármilyen tanácsot szívesen fogadok mert jelenleg el vagyok keseredve.





Válaszd a munkát, amit szeretsz. Nem kell feltétlenül diploma, vagy tanulj mást, amihez nagyobb kedved van. A család meg majd beletörődik.
Jól gondold át, mert bárhogy döntesz, megbánhatod. Jó munkahelyet nem mindig találsz, tanulni meg később is tudsz.
Nem leszel egy senki, ha huszonévesen el tudod magad tartani, és nem szorulsz rá a családodra. Keresd továbbra is az utadat, még fiatal vagy, ez a dolgod.










Kicsit úgy érzem itt félreértés történt. A családom arra utalt, hogy pl ki akartam próbálni egy sportot, végül nem az én sportom volt, így azt abbahagytam. Szerintük amit elkezdek fejezzem is be akkor is ha nem vagyok jó benne, akkor is ha nem szeretem csinálni. Ők pl azt akarták iskolában, hogy hegedüljek. Utáltam. 4 évig bírtam. Utána áttértem zongorára, amit a mai napig imádok. A sporttal is ez volt, csak azért mert kosarazni kezdtem el az nem jelenti azt hogy azt kell csinalnom életem vegeig… ott is megtalaltam a sportomat.
Tanulas szempontjából is van egy “álmom”, csak legelőször sajnos oda nem vettek fel, és szüleim nem engedték hogy varjak egy évet, készüljek fel jobban és próbáljam meg újra hanem rákényszerítettek a jogra mert “nem szabad évet kihagyni”. Szerintük nem baj ha nem szeretem amit csinálok, mindegy mi az csak legyen diploma. Na elnezest de én ezzel nem értek egyet.
Azt is elhiszem hogy minden szakon van száraz tananyag, nem is ez a fő probléma itt… de sokan nappalin se képesek elvégezni a jogot, higgyétek el munka mellett 1000x rosszabb.
Illetve: “ Arra gondolj, ki fog eltartani, ha szakma nélkül maradsz”
Saját magamat tartom el már jó pár éve.
Ettől függetlenül mint írtam is szeretnék szakmát.





Azért, mert kihatással van rá.
A munka és tanulas okozta stressz, illetve amit a család okoz, emiatt lassan már aludni se tudok, gyomorgorccsel kelek, az onertekelesem lassan 0. Gyerekkorom óta megfelelési kényszerben élek és körülbelül most sokalltam be





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!