Gyávaság vagy bátorság,ha feladom?

20-as vagyok, még annyit azért elárulok, hogy miután megtértem (ami annak felismerését jelentette, hogy Isten gondviselő), azután se mondta meg Isten mit tegyek, hogyan másszak ki a szarból, milyen irányba váltsak. Keservesen de megszültem a dolgot, kiválasztottam valamit (kicsit ad hoc-nak is lehet mondani). Ahhoz viszont elég erőt kaptam, hogy végigcsináljam, és bízzak abban, hogy lesz gyümölcse az erőfeszítésnek, nem vész kárba, ha az ember végigcsinál valamit, nem adja fel.

A kérdés, továbbra is fennáll, hogy miért nem mennek a vizsgák? Képességeid feletti a képzés, vagy más oka van, amiért nem sikerül felkészülni?

Értem. Nem könnyű a helyzeted, valóban kutyaszorító. Nekem ugyanilyen kutyaszorító volt 30 évesen a munkanélküliség, használhatatlan diploma.

Én afelé hajlanék, hogy egy piacképes másik képzést végezzél. Pl. pénzügyi-számvitel felsőfokú kétéves képzés. Magamból indulok ki, én is szemeztem a könyvelőivel anno, mikor nem tudtam elhelyezkedni az első végzettségemmel. Csak akkoriban még nem ilyen formája volt, hogy egyetemen lehetett tanulni, felsőfokú képzésként, hanem kis cégecskék tanfolyami keretben képezték az embereket. De központi vizsgasor volt, azaz, nem az állította össze a kérdéssort, aki leadta az anyagot. És sokkal kevesebbet adtak le a tanfolyamocskákon, meg mást, mint amit kértek központi vizsgán. Én meg attól rettegtem, hogy nem sikerül egy tárgy és akkor egy év múlva mehetek belőle újra.... Beiratkoztam vagy 5-6 szor is, volt hogy fővárosi képzésre, pedig vidéki vagyok. De mindig feladtam, az előbb leírt igazságtalan rendszer miatti félelem miatt (A vicc, hogy egész jó értelmi képességeim vannak egyébként.)

Ami tanulság mégis van, hogy 30 éves kor körül se vagy öreg az újrakezdéshez.

Más példák lehetnek pl. drogosok, akik szétdrogoztak 10 évet az életükből, de végül felállnak (sajnos az ellenkezőjére is van példa, mert a drog ugye meg is tud ölni).