Segítségre vágyom, de elutasítom mindenkitől. Mi baj van velem?

Hazudok, hogy bármi bajom is lenne. Nem régiben történt, hogy túladagoltam magam. Öngyilkos akartam lenni. Kis híján bele is haltam, de végül nem jött össze, mert megérkezett a segítség… Az a kevés ember akik vannak (voltak) az életemben..bekamuztam nekik, hogy csak véletlen történt. Persze nem hitték el, mert már annyira azért tudják, hogy milyen a mentális állapotom, és valamiért meg gyűlöltek amiért nem voltam ez ügyben őszinte. Én csak nem akartam terhelni őket a gondjaimmal..legalább is ezt meséltem be magamnak és nekik is. Gondoltam segítenek segítség kérés nélkül is, mert hát a barát az már csak ilyen..vagy csak én gondolom így? Én ilyen vagyok. Látom az embereken, hogy szükségük van valamire, és én megpróbálok segíteni, kideríteni mi az ami bántja őket. De én ezt senkitől se kapom meg (persze nem is várom el*). A legutolsó ember is akit vigasztaltam, hogy ő nem egy darab sz.r. ott voltam vele, meghallgattam a gondjait, bajait, támogattam érzelmileg. Mikor mondták neki, hogy lehet, hogy meghaltam, azt válaszolta vissza, hogy legalább egy gonddal kevesebb. 21/F