Akad rajtam kívül valaki, aki hasonlóan éli meg ezeket, csak úgy szépen elszigetelve mindenkitől, magányosan? Illetve hogy birkózik meg az akadályokkal, rosszul létekkel?

Mély depresszióban ,személyiségzavarban,bipoláris zavarban szenvedek (állítólag),ami kihat a mindennapokra.Ehhez társul a pánikbetegségem is

(emberektől rosszul vagyok.Akár tömegről ,akár kisebb társaságról van szó,előtör valamilyen formában egy kisebb-nagyobb roham.)A szívemben

szinte már folyamatosan érzem azt az elviselhetelen nyomást .Mintha valaki annak kitépésével harcolna éjjel-nappal.Állandó bűntudat érzésem van,

akkor is ,ha nem tettem semmi rosszat.Nem tudom ki vagyok ,teljesen a két véglet jellemez. A bűntudat érzést nem hallottam még senkitől.

Érez még így valaki?Általában azután érzem,hogy szóba elegyedtem valakivel és túl jókedvű voltam,vagy éppen túl komor.

Mintha a bennem élő két személyiség ostromolni,nevelni próbálná a másikat és bűntudatot kelteni benne,"legközelebb másképp viselkedj"címszóval.

Már annyira belém rögzült ez,hogy a beszédemen is egyre inkább megmutatkozik,hogy valami nincs rendben.

Akadozva kezdek beszélni,felcserélek szavakat ,félrebeszélek,teljesen kiszáradok,elkezdek pánikolni,szédülni,remegni.A szemkontaktust tartani

aligha vagyok képes.Megrémülök tőle.Egy senkinek érzem magam és menekülni akarok.Egyre kisebbnek és kisebbnek érzem magam olyankor.

A hangom is elég sokszínű,ami szintén zavar,és nem tudom ,ennek van -e valami jelentése?Van,mikor totál félénk a hangom,

majd ahogyan kattanok egyet,átvált nőiesebbre,vagy kicsit agresszívebbre és erőteljesebbre.Ez is a váltakozó zavarral hozható összefüggésbe gondolom.

Egyedül élek,a párkapcsolataim mind rosszak voltak.

Azt tudni kell ,nem fogadok el semmi hülyének nézést,félre tekintgetést,

megalázást,mint ami felett sokan viszont szemet hunynak.Több éve vágyom családra,26 éves vagyok.De csak erre alkalmatlan "férfiakba " botlottam.

"Barátoktól" is elfordultam,mivel nem voltak igaz barátok. Így számíthatok a családomra,

akikkel viszont elég ritkán találkozom.Munkahelyen is problémákba ütközök.Gyakorlatilag nem vagyok képes megállni a helyemet.Gyárakban is dolgoztam,

ahol direkt tesztelgetni próbáltam magam és erősíteni,de reggeles műszakban nagyon hajlamos vagyok az önkontroll elvesztésére,mintha

bekebelezne egy múltbéli trauma.Öngyilkossági jelenetek villannak be,vagy mindenféle kifogás ,hogy ne kelljen bemennem emberek közé.(Talán nem kéne erőltetni

,tudom.).Mai állásinterjún is

teljesen megaláztak.A munkáltató egy ütnivaló patkány volt.A magánéletemben turkált,amit szívesen terelnék jogi útra... A lényeg,teljesen padlót fogtam.Földbe

gyökerezett a lábam,ahelyett ,hogy kisétáltam volna az ajtón emelt fővel,nem álltam ki magamért.Rohantam haza,bezárkóztam,jöttek a csúnya gondolatok,

vajon hogy tegyem meg a végső pontot.Heti 2-3 alkalommal ksikorom óta törnek elő

ezek a zavarok/gondolatok.