Tényleg létezik hogy valaki tévesen kap papírt hogy ő paranoid skizofrén?
3
Magyarán szólva nem voltál őszinte (hazudtál) és úgy mentél el x orvoshoz, hogy nem mondtad meg, hogy elvonási tüneteid vannak. Gratula. Aztán talán végre lecsilingelt, hogy meg kéne mondani és akkor már elmondtad, de ők már nem vették el a diagodat. Így jártál. Ne hazudj. És főleg ne ilyen dologban.
5
Valóban nagyon problémás, hogy egy egyszeri beszélgetés alapján állapítanak meg évtizedek óta skizofréniát, bipoláris zavart, borderline szem.zavart (és nem használnak tesztet ilyenkor) (és nem változik a gyakorlat).
Nekem 2007-ben történt, hogy elmentem egy helyre és egy egyórás beszélgetés után az ambuláns lapomra rákerült, hogy borderline szem.zavarom van (az interjúztató orvos nekem szemtől szembe NEM mondta, hogy erre gyanakszik). Életem egyik nagy sokkja volt. És mit ad isten, 2010-ben ismét felvételiztem ide és 3 hónap végén megint megkaptam a borderline szem.zavar diagnózist ÉS voltak tesztek ÉS jártam egyéni beszélgetésre, kiscsoportokba, nagycsoportba. Ezeken a helyeken is értékelik, felmérik ám a pácienst.
Szóval az első alkalommal NEM tévedett az orvos.
Nagyon komoly gyanakvással fogadom, hogy egy orvos csak úgy skizo diagot ad vkinek.
9
Gondolom amúgy rólad van szó.
Ha nem hiszed el a diagnózist és nem veszed be a gyógyszert, még rosszabbul leszel. Ez lesz.
13
Persze, tévedhetnek és tévednek IS. Mert emberek. De tudod, nem zörög a haraszt... {ha nem fújja a szél}.
Van amikor keresztmetszetileg passzol egy diagnózis, de hosszmetszetileg nem igazolódik.
Ilyenkor belátják, hogy téves a diagnózis és elveszik.
Közben jelenhetnek meg új tünetek, amire már más diagnózist adnak.
Nekem 5 hónapos Thalassa Házas pszichoterápiás rehabon adták a nem meghatározott skizofrénia diagot. Minden okuk megvolt. Nem tudhatták, hogy egyszeri pszichotikus epizódom van. A skizofréniál nem múlnek el évtizedekre a tünetek.
Maradt valamennyi, de közel sem elég ahhoz, hogy a diagnózis megállja a helyét, mem volt újabb shub/epizód.
Később TÖBB orvos véleményezte, hogy nincs ilyen betegségem.
Depresszió, szorongás volt, a pszichózis elmúlt, nem tért vissza. Antipszichotikumot nem adtak sok évig. Tudtak a korábbi pszichózisról, zárójelentést odaadtam. Tudták, h nagyon kevés hanghallás maradt.
Később depresszió miatt 3x is kezelt kórház, ott sem igazolódott a skizofrénia. Tesztek is voltak. Azok sem utaltak rá.
Most az nem egyértelmű, h van-e bipoláris zavarom. Egy Alapítványhoz járok. Ott a régi orvosom szerint van (3 évig kezelt), az új (1 éve kezel) szerint nincs, de spektrumon vagyok. Kezelés szempontjából mindegy. Ha pörög a beszédem, mozgáaom, gondolatrohanásom van, mindegy mi okozza, kell rá gyógyszer.
Bipolra is antipszichót szoktak adni (amit skizóra is), ezt mini adagban szedtem 10 hónapig, aztán 1 évig nem, most újra. Bipolra hangstab is adható, azt 2 éve szedem.
Az antipszichó elhagyása óta 12-13 év telt el. Nincs azóta 2 év, hogy szednék antipszichót.
Mostanában gyakori, h alvásgondokra, ingadozó hangulatra, dühös állapotra stb is adnak antipszichót.
Felírni viszont ezekre nem lehet. Pl border szemzavarra gyakran adják. Arra nem írható fel.
Emiatt ilyenkor adnak egy pszichotikus betegségről is diagot, amire pl borderline betegnek felírják.
Az orvos tudja, h nincs olyan baja a betegnek, de ha más orvoshoz megy, az nem tudja, h csak recepthez adták a diagot vagy tényleg van olyan baja. Ez a beteget is megtévesztheti.
Gyakran valakinek olyan betegsége van, ami nem teljesen passzol egyik betegségkategóriába sem, az egyikhez kevés a tünete, másikhoz sok, esetleg egy diag nem fedi le a tüneteket, amire egy diagnózis nem ad magyarátatot, az viszont kevés lehet egy másikhoz.
A betegségkategóriák nem mindig életszerűek.
Előző
Skizoaffektív zavar felmerült a haluk miatt, de azt is elvetették.
Azóta is kérdezem, hogy mi okozta ezt a 3 éves pszichózist. Nem adnak magyarázatot.
11-et és 15-öt lepontozókat pusziltatom. :)))))
Esetleg vmi válasz, magyarázat? Mi a problémácska? Fáj az igazság vagy mi? Fiúk-lányok, ne trollkodjátok már szét a gyakorit plíz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!