Drogfüggő (cannabis) lettem felnőtt létemre?
38 éves, gyerektelen, párkapcsolatban élő nő vagyok. Olyan durva migrénnel szenvedek, ami utóbbi években teljesen munkaképtelenné tett. Sajnos elkezdtem kannabiszt szívni, úgy, hogy előtte sose érdekeltek a drogok. Ezt csak azért írom, mert sokan talán ezen az időszakon túl esnek tízenévesen, de nekem nem volt ilyen, sose jártam bulizni, amolyan jó kislány voltam és mindig is rendkívül introvertált. Inkább kerülöm az embereket, nem szeretem a felszínes kapcsolatokat, rendkívül lefáraszt, ha sok emberrel kell jópofizni, pont emiatt nehezen esik kimozdulni bárhova is.
De visszatérve a fűre. Kb. egy éve élek vele napi szinten. A migrénemet nem múlasztja el, de egy-egy rohamot elviselhetőbbé tesz. Az elején nem aggódtam, mert mikor épp nem volt migrénem, akkor egyáltalán nem is igényeltem, viszont az utóbbi időben már nem ez van. Ha már egy kis has vagy hátfájásom van vagy szorongást érzek akkor rögtön beszívok. Sokszor úgy is dolgozom és jönnek is elő a gondok, elfelejtek határidőket vagy találkozókat, de aztán összekapom magam és valahogy megcsinálom. Hozzáteszem ez előtte is így volt, mert a migrénes fejfájások teljesen ellehetetlenítették azt, hogy előre tudjak tervezni az időmmel és kapacitásommal. Igazából már az egyetemi éveimet is úgy húztam le, hogy tanultam, ha nem fájt a fejem, de például szociális életre már nem volt energiám. Mivel a munkámat otthonról végzem, így nem nagyon kell kimozdulnom, néha azt veszem észre, hogy szorongásom van, ha ki kell lépni az utcára és minél többet szívok már annál inkább nem akarok sehova se menni. Ha nekiülök dolgozni és egy olyan munkafolyamat van, ami koncentrációt ígényel, akkor nem tudok fókuszálni, elkezdek durván szorongani, csak akkor tudok ezen túllépni, ha szívok és akkor a fejembe száll és "odatapaszt" a géphez és megcsinálom. Nem tudom mennyire érthető? Előtte túl maximalista voltam, most viszont a fű hatása alatt lazábban, mondhatni hanyagul dolgozom. Úgy veszem észre, hogy környezetem ezt nem igazán látja, olyan volt már, hogy migrénes roham esetén azt hitték, hogy valami szer hatása alatt állok, mert annyira ramatyul néztem ki, de volt olyan, hogy tök beszívva találkoztam valakivel és baromi jól éreztük magunkat, de nem vette észre, hogy be voltam szívva.
Igazából beépült az életembe a fű, de nem mondanám, hogy ez így jó. A leírásom alapján ti ezt hogy látjátok?
Nem tudom, hogy fontos infó, de olyan családból származom, ahol jó anyagi helyzte van, van egy idősebb bátyám, aki komolyan támogat anyagilag, tehát, ha teljesen kiesnék a munkából akkor se érne anyagilag nagy csapás és pont ez az ami ijesztő is.
Félek elmenni addiktológushoz, pedig lehet azt kéne. Félek, hogy súlyosabbnak fogja ítélni, mit ami van, de az is lehet, hogy tényleg súlyos lecsúszásban vagyok. Ti ezt hogy látjátok?
Jah, és hozzáteszem, hogy az utóbbi időben imádok takarítani vagy bármi házimunkát végezni beszívva közben zenét hallgatva. Tudom viccesen hangzik, de ez a kedvenc szabadídős elfoglaltságom az utóbbi időben. :D Ezen már a párom is nevetett.
De ez mennyire normális így? Láttam már a környezetemben durván megcsúszott embereket csak a fű miatt. Ezért is ijeszt ez meg.
Először is a migrénedet kéne alaposan kivizsgáltatni és tünetmentesíteni, aztán a szorongásodat kezelni pszichoterápiával, és ezzel párhuzamosan lejönni a zöldről. Szerintem.
Semmelweis Fejfájás Ambulancia:
A migrénemnek már több évtizede járok utána. Voltam mindenféle kivizsgáláson. Rengeteg prevenciós gyógyszert kipróbáltam, rengeteg alternatív módszert is, bújom a fórumokat, ha valahol valamiről (akár csak egy gyógynövényes teáról vagy masszázsfajtáról írtak) menten rögtön utána beszerezni. Most nemrég egy injekciót kaptam ami cgrp receptorra hat. Ebben most nagyon bízom, mert ez a legmodernebb kezelés, de nemrég kezdtem el a terápiát, még nem tudom megítélni... Szorongás miatt is jártam pszichiáterhez, kaptam egy jó ssri-t, ami nagyon sokat segített, egy mellékhatása van, hogy nehezen alszom el tőle. Közben endometriózis miatt is műtöttek, durva fájdalmaim voltak amiatt is.
Szóval azért van egy kis történetem.
Úgy gondolod, hogyha ezek megoldódnának, akkor nem kellene már a zöld? A helyzet az, hogy ezekkel a szarokkal éltem az egész életemet, fájdalmakkal, rosszulléttekkel, szorongással, olykor depresszióval. Most a fű ezt kicsit elviselhetőbbé teszi. De ezt viszont borzasztó így kimondani és ijesztő...
jah, étrendeket is próbáltam, tényleg mindent! Ha migrénről van szó mindig tanácsokat kapok, de azokon én általában már rég túl vagyok, nem nagyon lehet nekem újat mondani. Magyarán nem kérek a migrénre vonatkozólag semmi tanácsot!
A függőséggel és a helyzetemmel kapcsolatban írjatok meglátásokat! Előre is köszönöm!
Kérdező: megértem és átérzem, hogy a migrénnel kapcsolatos tanácsok zavarnak, idegesítenek, ha mindig olyanokat tanácsolnak, melyeket kipróbáltál, a témát alaposan körbejártad stb. Nekem is van krónikus betegségem, amit ha felvetek, rögtön jönnek az "egyszerű tanácsok" és nekem is elég idegesítő, előre is elnézést ha én is hasonlóan idegesítő lennék problémáddal kapcsolatosan, nem az a szándékom.
Én azért szeretnék valamit tanácsolni, mert valakiknek a több évtizedes migrént ez oldotta meg (ezzel nem azt mondom, hogy én tudom a tuti megoldást, hanem hogy náluk ez segített).
Alvási apnoé-d nincs esetleg, amiről nem tudsz? Jelentős részük nem tud e betegségről, viszont ilyesmi jellegű fejfájásokat okozhat. A Snorelab nevű alkalmazással készíthetsz felvételeket az éjszakai alvásodról.
Másvalakinek a napi szintű nyaktorna segített, Youtube-n találsz gyakorlatokat vagy gyógytornász segítségét kérheted.
Endometriózis és migrén közt nagyon komoly összefüggéseket találtak (most kerestem rá angolul), hogy mitől alakul ki az endometriózis, nem tudom, de amire azt mondják hogy hozzájárulnak e betegség kialakulásához, fenntartásához, azokra érdemes figyelni. Nincs szándékomban okoskodni.
A szerről pedig addiktológus segítségével gyere le, a szorongás kezelésében pedig pszichológus tudna segíteni.
Napi szinten vezess táblázatot, fontos találkozók, határidők stb időpontjait vezesd benne és mindig legyen szemed előtt. Így nem felejted el.
Te nagyon komolyan rászoktál és jól látod hogy ez nem jó, sőt szerintem tragikus .
Mert ha nem tudsz meglenni nélküle az nagyon nagy baj.
AZért 38 évesen a tesód segítsen, ez bizony rohadt szar helyzet.
#7 minek kell ítélkezni, mindenkinek más az élethelyzete, van aki szerencsés, hogy van egy tesója aki segíti. Örülnék ha engem is támogatna tesóm. :) Szóval ez egy jó lap az élethez. Vannak rossz lapjai is mellette, a betegség, szorongás, migrén.
Marihuánáról annyit tudok, hogy teljesen céltalanná, motiválatlanná teszi az embert (gondolom, x idő után), minden mindegy lesz.
Én most jöttem le az SSRI-mről (10 éve szedtem). Szedek reggelenként 5 csepp 10%-os CBD olajat. Illetve még jókat olvastam a zöld teában lévő hatóanyagról, az l-theanine-ról. Lehet kapni kapszulás formában, szorongásoldó, relaxált állapotba hozza az agyat, de nem leszel dekoncentrált. Azt még én is most fogom kipróbálni (Swanson Suntheanine 100 mg-t fogok venni)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!